A tudomány bárhol fellelhető, hiszen ha például éppen ülünk, vagy állunk, az a Föld tömegvonzásának, a gravitációnak köszönhető. Máskülönben felsorolni is nehéz, hogy hány és hány tudományos megállapítás között töltjük a mindennapjainkat, anélkül, hogy magunk is elgondolkoznánk a dolgokon. Mondhatni, szerencsénk van, hogy voltak, akik előttünk használták a fejüket, így sok mindenre rájöttek, amelyek ma a fejlett társadalmunk alappilléreit képezik.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A következő kisfilmben is ilyen tudományos ötleteket láthatunk.
Elsőként egy lassító labdát vehetünk szemügyre. Ennek elkészítéséhez mézre, egy acél golyóra és egy műanyag golyótartóra lesz szükség. Tegyük bele az acél golyót a tartóba, majd öntsünk rá egy kevés mézet. Zárjuk le, majd gurítsunk egyet. Lassú léptékű gurulást figyelhetünk meg.
Víz segítségével tűzet is gyújthatunk. Egy papírlapot hajtsunk négybe, majd egy fekete markerrel fessünk rá egy téglalapformát, és egy vízzel teli üveget tartsuk efölé, hogy a nap átsüssön rajta.
Csodás dekorációs tárgyat készíthetünk színes, folyékony élelmiszeranyagokból. Az üveg aljára öntsünk sötét kukoricaszirupot, majd jöhet rá egy kék mosogatószer, színezett víz, étkezési napraforgóolaj, a végére pedig valamilyen színezett alkoholos ital.
Táncoló folyadékot is készíthetünk. Ehhez szükségünk lesz kukorica keményítőre, egy hangszóróra, vízre és egy fekete műanyag zacskóra. Egy fél bögre keményítőt keverjünk el egy negyed bögre vízzel. Födjük le a zacskóval a hangszórót és öntsük rá a keveréket. Majd indítsuk el a zenét.
Nagyszerű ötlettár ez a videó, érdemes belenézni!