Októberi asztrológiai előrejelzés: fény derül a kapcsolatok működésére!

Az október a kapcsolati kötelékeket fogja felerősíteni, leginkább azokat, amelyek a szakmai szintet érintik. A legtöbb emberi kapcsolatunkban változást fogunk érzékelni, ez az időszak kedvező lesz a másokkal való kommunikáció kiteljesedésére.

Hallgassunk a belső impulzusainkra, vegyük észre, hogy melyek azok a késztetések, amik közelebb hoznak, vagy éppenséggel eltaszítanak bizonyos emberektől. Néhány kellemetlenségre is fény derülhet ebben a hónapban, azonban jobb idejében szembenézni a kellemetlen igazsággal.

Október első felében nem leszünk túl szocilábilisek, inkább a befelefordulás lesz jellemző ezekre a napokra. Mások számára talán még titokzatosaknak is tűnhetünk, viszont a legjobb az, ha ilyenkor egyáltalán nem foglalkozunk azzal, hogy mit gondol más. Meditáljunk, csendesedjünk el, töltekezzünk. Azok a baráti kapcsolatok lesznek most hangsúlyosabbak, amelyek által segítséget kaphatunk.

Október 9-től kényes párbeszédekre kerülhet sor, olyan tabutémák kerülnek felszínre, melyekről legszívesebben soha nem beszéltünk volna. Felerősödnek a nemek közötti ellentétek, kisebb vitákkal, és tisztázandó ügyekkel kell szembenéznünk. Erre az időszakra a legjellemzőbb ez a mondás lesz: “az akarat és a cselekvés között hosszú utat kell megtenni”.

Október 14-től a család, a társadalom és a magánélet kap központi szerepet. Meg kell találnunk az egyensúlyt a család és a karrier között, mert különben váratlan akadályokkal fogunk szembesülni. Komoly döntések előtt kérjük ki szeretteink tanácsát, mert különben lehetséges, hogy túlságosan befolyásolni fognak az érzéseink.

Október 23-tól a munka kapja a legfontosabb szerepet az életünkben, de, ha nem akarunk teljesen elveszni benne, fordítsunk egy kis időt szeretteinkre is. Felerősödhetnek a már meglévő egészségügyi problémáink, de az is lehet, hogy új betegségekkel kell megküzdenünk. Most közelebb kerülhetünk az alternatív gyógyításhoz, megismerkedhetünk számunkra eddig ismeretlen gyógymódokkal.

Próbáljuk megtalálni az egyensúlyt az életünk különböző területei között, és akkor helyreáll a test és a lélek egyensúlya is. Fordítsunk nagyobb figyelmet önmagunkra, hiszen legtöbbször hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a lélek valódi szükségleteit.

Az október 28.-i Újhold hatására megnyílnak a pénzügyi források, most learathatjuk az eddigi munkánk gyümölcsét. Megváltoznak a munkahelyi körülmények, és ez a pozitív áramlás az életünk többi területére is hatással lesz.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.




Top