HolotropikumNyár és a hidratálás a hagyományos kínai gyógyászatban

Nyár és a hidratálás a hagyományos kínai gyógyászatban

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Az emberi testnek folyamatos folyadékpótlásra van szüksége. Ezzel kapcsolatban a tévék és rádiók naponta többször is elmondják, hogy fogyasszunk naponta legalább 2 liter folyadékot, de olyant is hallani, hogy 4 liter a megfelelő mennyiség. A kínai gyógyászattal kapcsolatban is szárnyra kaptak olyan módszerek, amelyek azt javasolják, hogy reggel egy vödör vizet igyunk meg.

jing-jang

Itt az ideje, hogy rendet tegyünk a fejekben a folyadékbevitel kapcsán.

A kínai orvosok szerint az egészségünk a testünkben jelen lévő energia egyensúlyától függ, ezt pedig az életstílusunknak a természet ritmusához való alkalmazkodás határozza meg. A nyár a bőség és az energiabőség évszaka.

Az energia Jang aspektusa erőteljesen nyilvánul meg a természetben, így ha táplálni akarjuk, töltsünk minél több időt csendben a természetben. Nyáron az egyik legnagyobb kihívás a hidratálás. A víz energiája a veséket táplálja, a jól működő vesék pedig az életerős, jól működő szervezet biztosítékai. A vesék között egy nagyon fontos energetikai pont található, amelyet Ming Men-nek nevezünk, ami más néven az Életerő Kapuja. A vesékben kétféle energia nyilvánul meg: a nyert és az örökölt energia. Előbbi a test növekedésének és fejlődésének alapja, utóbbi pedig születésünk óta jelen van, és lehetővé teszi a nyert energia felhasználását. Így a vesék energiája egyensúlyának megbomlása a test különböző részeinek működését befolyásolja.

Nagy mennyiségű folyadék fogyasztása a vesék „megfulladásához” vezet, kioltja a Jang-ot, és a test egész egyensúlyi állapotát megzavarja. Ráadásul az egyéb szervek energia ellátását is megakadályozza. Az a víz, amit a vesék a túlterheltség miatt nem tudnak feldolgozni, elraktározódik a szervezetben, és narancsbőr formájában őrződik meg. A megoldás a vesék Jin-Jang energiájának egyensúlyi állapota, ami egyszerűen a megfelelő hidratálás függvénye. Ez nem megy egyik napról a másikra, mivel a test fokozatosan alkalmazkodik az egészségesebb szokásokhoz. Egy olyan ember számára, aki nem végez különösebb fizikai tevékenységet, naponta 6 pohár víz elegendő, és ebben benne van a leves, a tea, vagy a gyümölcslevek is.

Kínában az étkezések alkalmával mindig zöld teát, vagy meleg vizet isznak. A nyugati emberek számára bizarrnak hat a meleg víz fogyasztás, pedig érdemes kipróbálni. Kiváló módszer a vesék Jang energiájának tartósítására. Vízfogyasztáskor sem mindegy, hogy milyen módon iszunk. Igyunk egy kortyot, hagyjuk, hogy megteljen a szánk, majd nyeljük le, és jó mélyet lélegezzünk hasi légzéssel. Ez optimális módon dolgozza fel a víz energiáját, és a test jelet kap az agytól, hogy vízellátás van folyamatban, ez által pedig nyugodt, pihentető érzésben lesz részünk.

Abban az esetben, ha nem fogyasztunk elegendő folyadékot naponta, a javaslat az, hogy egy hétig fogyasszunk egy fél pohárral többet, mint amennyit szoktunk. Ha egy hét után is úgy érezzük, hogy erőfeszítésbe kerül a folyadéktöbblet bevitele, ne erőltessük. Legyen türelmünk, a testünk alkalmazkodni fog. Folyadékon természetesen vizet, teát, és friss gyümölcsleveket értünk. A helyes folyadékbevitel 20 százalékkal növeli a kalóriaégetést, és az alakunk is csinosabb lesz.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek