Van egy kiemelt fontosságú hely a lakásban, amely különleges erővel bír: ha ide állítod a karácsonyfát, akkor szerencsét és pénzt vonzol be a segítségével!
A fenyőfa feldíszítése hagyományosan a karácsonyi ünnepkör egyik legszebb pillanata, kicsik és nagyok mindannyian nagyon várják. A legtöbb családban azonban a vita tárgyát képezi, hogy a lakás melyik részére állítsák fel a karácsonyfát!
A feldíszített karácsonyfa különleges helyet foglal el a lakásban. Ha bőséget és jólétet szeretnénk bevonzani, akkor érdemes betartani a Feng Shui szakembereinek tanácsát.
“Üljünk le a ház közepére, és határozzuk meg a fő irányokat. Figyelem, idén nem ajánlott északkeletre állítani a karácsonyfát, mert azzal a Tigris és a Jupiter harmóniájának irányába zavarnánk be!
Azért nem ajánlott ÉK-irányba tenni a fát, mert számos problémával találkozhatunk még az év végéig, ha megszegjük ezt a szabályt” – magyarázta Cristina Groza, a Feng Shui szakértője.
A fa díszítésének domináns színeit a 2022-es évben uralkodó energiák szerint ajánlott kiválasztani.
“Először is ajánlott eldönteni, hogy mi lesz a díszítéshez használatos alapszín. Fontos, hogy csak egy színt válasszunk, különben nem lesz jó az összhatás” – mondta a szakértő.
Ha piros, bordó, sárga vagy arany színbe öltöztetjük a karácsonyfát, akkor helyezzük a lakás déli részére, ez a hely felelős a hírnévért, favorizálja az újrakezdést, a kitűzött célok elérését, segíti az elismerést.
Amennyiben a lakás dél-nyugati pontjára állítjuk fel a karácsonyfát és piros és aranyszínekbe öltöztetjük fel, elősegítjük a szerelmet, a házasságot és a párkapcsolatot.
A lakás keleti részére felállított, kék és világos zöldben pompázó karácsonyfa az egészségre és a családtagokkal való kapcsolatok minőségi javítására van jó hatással.
Ha gazdagságot és pénzt szeretnénk bevonzani az életünkbe, akkor a lakás dél-keleti részére állítsuk fel a fenyőfát. A kék és a zöld színek elősegítik nemcsak a fizikailag megvalósult gazdagságot, hanem a lelkit is.
Amennyiben köszönetet és hálát szeretnénk kifejezni, állítsuk a karácsonyfánkat észak-nyugati tájolásra, valamint öltöztessük fel arany, ezüst vagy fehér színekbe.