A szerelem nem létezik abban a formában, ahogy az emberek elképzelik – írja új “Love 2.0: A micro-moment of positivity resonance” című könyvében Barbara Frederickson pszichológus. A szerző szerint a szerelem nem tartós, de jó öröm az ürömben, hogy mindennap szerelembe eshetünk.
Az Észak-Karolina Egyetem pszichológusa kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a szerelem nem hosszan tartó, házasságokban állandóan jelenlévő érzelem. Frederickson szerint a szerelem nem más, mint egy “pozitív rezgésű mikro-pillanat”, azaz olyan pozitív töltetű érzelem áramlás, amelyet két személy oszt meg egymás között egy nap folyamán. Ezek a mikro-pillanatok a párunkkal, a házastársunkkal, a gyerekeinkkel, vagy a barátainkkal is átélhetők. Sőt, az sincs kizárva, hogy egy rövid időre szerelembe esünk más emberekkel az utcán, a munkahelyen, vagy éppen a sarki boltban.
Egy 2012-es globális felmérés szerint a stabil párkapcsolatban vagy házasságban élő emberek többsége úgy véli, hogy számukra a legnagyobb boldogságforrás a “másik fél”. A kutatásban megkérdezett szinglik közel fele abban a reményben keresi a másik felét, hogy annak megtalálása esetén a boldogság titkára is rátalál. Frederickson számára ezek az adatok azt mutatják, hogy csökken a világ népességének képzelőereje.
“Ha a szerelmet kizárólag romantikus érzésként fogjuk fel, és úgy tekintünk rá, hogy azt kizárólag egy személlyel osztjuk meg, akkor korlátozzuk a szerelemből fakadó egészséget és boldogságot” – írja könyvében a pszichológus. Megjegyzi, a mód, ahogyan ő fogja fel a szerelmet, reménnyel töltheti el és bátoríthatja az egyedül élő embereket, hogy egyszerűbb módszerekkel tapasztalják meg a szerelmet.
“A szerelem csak akkor jelenik és nyilvánul meg, ha a két személy fizikai közelségben van egymással. Például, ha ön munkában van és olvassa ezt a cikket, távol a partnerétől, akkor nem mondhatjuk, hogy önök szeretik egymást. Vágyakozhatnak, sóvároghatnak egymás iránt, de a két testből hiányzik a szerelem” – magyarázza a kutató.
Ahhoz, hogy ezt megértsük, fontos tudni, hogyan működik a szerelem biokémiai szempontból. A szerelemnek három biológiai összetevője van: a tükörneuronok, az oxitocin és a vagus tónus. Mindhárom összetevőnek kapcsolódásra van szüksége, és mindhárom hozzájárul a pozitív rezgésű mikro-pillanatokhoz, amelyeket Frederickson szerelemnek nevez. Amikor szerelembe esünk az agyunk visszatükröződik azoknak az embereknek az agyában, akikkel különleges módon érintkezünk. Végül pedig ott vannak a hormonok, gének és feromonok, amelyek felelősek azért, hogy keresni kezdjük a világban azt a bizonyos egyetlent. A legfőbb motivációk pedig nem más, mint hogy megtaláljuk a mi génállaományunkkal leginkább megegyező génállományt, azaz a hozzánk hasonló, ellenkező nemű felünket.
