HolotropikumAlternatív gyógyászatNaponta 3 kanál kókuszolajat evett 60 napon át, majd csodálatos dolgot tapasztalt...

Naponta 3 kanál kókuszolajat evett 60 napon át, majd csodálatos dolgot tapasztalt magán ez a férfi

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Dr. Mary Newport nevéhez kapcsolódik az a felfedezés, amely a kókuszolaj agyra gyakorolt jótékony hatásáról szól. A szakember szerint ezt azért fontos tudni, mert a kókuszolajjal akár az Alzheimer-kórt is megelőzhetjük.

kokuszolaj

A doktornő testközelből tapasztalhatta meg, hogy mivel jár az, ha valakit megtámad a demencia, hiszen férje 5 évig szenvedett ebben a szörnyű betegségben, majd az orvosok közölték, hogy Steve Alzheimer-kórban szenved.

“Több olyan nap is volt, mikor teljesen ködös volt az elméje. Nem emlékezett, hogy hova tette a kanalát, és ha szomjas volt, nem tudta kivenni a hűtőből a vizet. Ha valamit megbeszéltünk, elfelejtette, csak két nappal később jutott eszébe.” – mesélte a doktornő. Aki rájött, hogy a férjének baj van a rövid távú memóriájával, és valami azt súgta, hogy ennek köze lehet az étrendjéhez, és azokhoz a gyógyszerekhez, amelyeket a depressziójára kellett szednie. Az 50-es éveiben lévő férfi lefogyott, és szinte mindent kezdett elfelejteni, még a számítógép használatát is.

Dr. Newport kutatni kezdte a betegséget, és rájött, hogy a kórral összefüggésben vannak az úgynevezett közepes szénláncú trigliceridek, amelyek könnyen lebomlanak a májban, ketontestek építését segítve elő. Ez pedig segíthet megelőzni az Alzheimer-kórt, de akár a szklerózis multiplexet, a Parkinson-kórt, cukorbetegséget, epilepsziát.

“A ketontestek jótékonyan hatnak például az oxigénhiánnyal született kisbabák agyára, a szívrohamot szenvedő betegek is hamarább felépülhetnek, de a daganatos betegeknek is jót tesz.” – magyarázta Dr. Newport.

Ha glükózból nincs elég a testben, a szervezet a ketontesteket kezdi “üzemanyagként” használni. Ez legalább 2 napos éhezést követően alakul ki, vagy olyan személynél, aki szénhidrát-diétán van. Az Alzheimeres betegeknél az agyban lévő egyes neuronok képtelenek felvenni a glükózt az inzulinrezisztencia miatt, így lassan elhalnak. Ha viszont hozzájuthatnak a ketontestekhez, életben maradnak, és tovább tudnak működni.

Ezért kezdett Dr. Newport naponta két alkalommal, 3 evőkanál kókuszolajat adni a férjének, hogy garantálni tudja a ketontestek jelenlétét az agyban. Két hónapos kezelést követően Steve jobban kezdte érezni magát, boldogabb lett, még vicceket is mondott, többet kommunikált a környezetével.

Egy év múlva Steve teljesen újjászületett, felismerte a rokonokat, ismerősöket, barátokat, aktívabbá vált. A felesége szerint örvendetes, hogy a kókuszolajnak hála lelassult férje betegsége, úgyhogy minden cseppje megérte.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek