HolotropikumNapi 2 óra helyett 11 órát bámulják a fiatalok a képernyőt

Napi 2 óra helyett 11 órát bámulják a fiatalok a képernyőt

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Kevesebb, mint két órát szabadna a képernyő előtt tölteniük a gyerekeknek naponta szórakozás céljából – hívja fel a figyelmet az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének (AAP) közleménye. A dokumentum szerint a televíziónak és az internet-hozzáférésnek sincs, amit keresni a gyerekszobában.

gyerek-televizio

A Pediatrics című folyóiratban olvasható dokumentum arra figyelmeztet, hogy az átlagos amerikai nyolcéves gyerek napi médiafogyasztása már a nyolc órát is eléri, míg a kamaszok akár napi 11 órát is képernyők előtt töltenek. Ez azt jelenti, hogy az alvás után a képernyők bámulása a második legnépszerűbb tevékenység a fiatalok körében.

Tanulmányok sokasága mutatott rá már korábban is, hogy a túlzott médiafogyasztás és a különböző egészségügyi problémák között összefüggés van. Így azoknál a gyerekeknél, akiknek a szobájában televízió van, nagyobb valószínűséggel lesznek túlsúlyosak, ugyanakkor az állandó képernyő jelenlét alvászavart, iskolai problémákat és agresszív viselkedést is eredményezhet.

A szakemberek szerint ezek elkerülése végett a kizárólag szórakozási célú képernyő előtti ülést – televízió, internet, okostelefonok, stb. – kevesebb, mint napi két órára kell csökkenteni, e mellett a kétéves kor alatti gyerekek számára tiltanák a képernyő elé kerülést, mert annak semmilyen jótékony hatása nincs.

Az AAP úgy véli, hogy a szülőknek közösen kellene televíziót nézniük a gyerekekkel, így felügyelve a médiafogyasztást. Ugyanakkor egyértelmű szabályok felállítását is javasolják különösen az internethasználat, valamint az étkezés közben okostelefon-használatot illetően. A dokumentum megjegyzi, hogy sok szülő egyáltalán nincs tisztában a média gyermekekre gyakorolt hatásával.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek