Miután sikerül azonosítani a negatív meggyőződéseket, beidegződéseket, és azok kihatását életünkre, akkor most itt olvasható a következő lépés, hogy miként kell pozitív megerősítésekkel kiszorítani a negatív, ártó gondolatokat. Hasznos olvasnivaló következik.
Olyan emberek vagyunk, ahogyan gondolkozunk, úgy éljük le az életünket, olyan kapcsolatot alakítunk ki embertársainkkal, amilyen látásmóddal rendelkezünk. Ha a negatív beidegződések uralkodnak, akkor mi magunk is negatív emberként éljük hétköznapjainkat.
Hogyan változtassuk meg az alap meggyőződéseinket?
A személyiségünket, felfogásunkat azok az alap dolgok határozzák meg, amelyek mentén kialakult a világképünk. A világképünk magunkról, más emberekről, az adott társadalomról, más nemzetekről.
Egy egyszerű példa: gyerekkorunkban, ha a szüleink azt mondták, hogy buták, ostobák vagyunk, akkor nagy valószínűséggel kialakult magunkban ez a kép, miszerint tényleg butának, ostobának tartjuk magunkat. És folytathatnánk a sort, hogy “csúnya vagyok”, hogy “én ezt úgy sem tudom megcsinálni”, stb.
Most a feladat, hogy azonosítsuk ezeket az negatív alap meggyőződéseket, és pozitívakkal helyettesítsük. Ez első hallásra egyszerűnek tűnhet, de erős elhatározásra, kitartásra lesz szükség, hogy változást érjünk el.
Ezt már olvastad? 25 pozitív mondat a szeretetről és a párkapcsolatokról, egyenesen Louise Hay-től!
Egyszerre csak egy dologra összpontosítsunk!
Nem szabad siettetni a dolgokat, főleg mikor a belső békénkről, egészségünkről van szó. Az önvizsgálati folyamat során rá fogunk jönni, hogy nagy eséllyel csak egy negatív meggyőződéssel kell szembenéznünk, ami a többi problémát is generálja.
Fontos, hogy minden nap leüljünk, elcsendesedjünk, a meditáció során tegyük fel a következő kérdést: “Hogyan hat ez a meggyőződés a mindennapi életemre?”
Például utálat, bizonytalanság, kétely alakul ki bennünk? Ha ezt a meggyőződést sikerül azonosítani, akkor már kellő motiváció alakul ki bennünk, hogy azt egy pozitív megerősítéssel kiiktassuk az életünkből. A siker érdekében olykor szembe kell néznünk a félelmeinkkel, ki kell lépnünk a komforzónánkból, mert csak így tudunk megszabadulni a nyomasztó gondolatoktól.
Az nem jó, ha tagadunk mindent, és nem ismerjük el a bennünk rejlő, káros beidegződéseket. Ha eszünkbe jut, amikor úgy éreztük, hogy szüleink nem szerettek bennünket, kezdjünk el memóriánkban kutakodni mindaddig, amíg találunk egy olyan emléket, amikor büszkék voltak ránk, amikor szerettek, és ezzel helyettesítsük be a negatív gondolatot. Nézzünk a tükörbe, és mondjuk azt: “Szeretem magam, és szépnek tartom magam.”
Ezt hónapokon, sőt éveken keresztül kell gyakorolni, és meg lesz az eredménye! A lényeg, hogy elfogadjuk hibáinkat, mert nincs tökéletes ember.
Ezt már olvastad? 5 szuper technika, amivel kiűzheted a fejedből a negatív gondolatokat!