Különös kijelentést tett nemrég a világ leggazdagabb embere, Carlos Slim Helú. A mexikói telekommunikációs milliárdos szerint ugyanis heti három munkanap bőven elegendő lenne.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Az üzletember egy paraguayi konferencián tartott előadásában úgy vélte, hogy az embereknek heti három munkanapot kellene dolgozniuk, és négy napot pihenéssel, kikapcsolódással, a családdal tölthetnének. Gyorsan hozzátette, hogy így naponta 11 órát kellene dolgozni, és a nyugdíjkorhatár 70-75 évre emelkedne. Indoklása szerint a több pihenés hatékonyabb munkavégzést eredményezne, mint a jelenlegi ötnapos munkahét.
Carlos Slim Helú nem a levegőbe beszél. 74 évesen is aktívan dolgozik, ugyanakkor nemzetközileg elismert műgyűjtő. Telmex nevű cégénél a karriermodell is sajátos: akik 20 éves koruk előtt állnak munkába, 50 évesen nyugdíjaztathatják magukat. Ám, ha dolgozni szeretnének, heti négy napos munkát vállalhatnak korábbi fizetésükért – írja a Pénzcentrum. A mexikói üzletember vagyonát 79 milliárd dollárra becsülik.
A munkavégzéshez kapcsolódik, hogy Ferenc pápa szót emelt a vasárnapi munka ellen. Szerinte a vasárnapi munkavégzés nemcsak a katolikusokat, hanem mindenkit érdeklő ügy, hisz a szabad vasárnap, a szükséges szolgáltatásokat leszámítva, nem a gazdaságé, hanem az emberi tényezőké, a családé, a barátoké, a hívők esetében pedig az Istenhez fűződő kapcsolaté.