Valóban lenne összefüggés az arc formája és az illető személyiségjegyei között? Nos, egyes pszichológusok szerint igen. De milyen ember vajon az, akinek ovális, kerek, vagy netán kocka alakú az arca? Az alábbi összeállításból kiderül.
1. Ovális arc
Ezek az emberek képesek választékosan beszélni, és minden helyzetben tudják, hogy miként, milyen hangon kell megszólítani a másik felet, így a konfliktusos szituációkban is megtalálják a közös hangot és hamar lenyugszanak a kedélyek.
2. Gyémánt arc
Ritka arcforma, de akinek gyémántkőhöz hasonlító arca van, az rendszerint mindent képes elkövetni, hogy a hatalmat, az irányítást a kezében tarthassa. Emellett pedig szinte mindenben képes sikert elérni, hiszen kitartása már-már emberfeletti.
3. Kerek arc
A kerekded arcú ember nagyon kommunikatív, kedves, jószívű. Mindig törődik a körülötte lévő emberekkel, de éppen ez az, ami miatt gyakran szenved, mert mások lelki problémái leterhelik őt. Meg kell érteni, hogy nem minden az ő hozzáállásától függ, és bizony olykor saját magát kell az első helyre tennie a fontossági listán.
4. Kocka alakú arc
Akinek ilyen az arca, az magas intelligencia hányadossal rendelkezik, mindent képes kielemezni, összevetni, megvitatni. Merész tervei vannak, amelyek megvalósításához is van bátorsága hozzáfogni.
5. Szív alakú arc
Erős személyiségek, és addig nem nyugszanak, míg el nem érik a céljaikat az életben. Ettől függetlenül jószándékúak, intuitívak és kreatívak is.
6. Megnyúlt, hosszú formájú arc
Ezek az emberek minden részletre figyelnek, és igyekeznek saját nézeteik szerint alakítani az életüket. Adnak a minőségre, és nagyon pontosak, akárcsak egy svájci óra. Ügyesen kommunikálnak, de néha félreérthetően.