Miért kulcsoljuk össze kezünket ima közben? Ez a története az “imádkozó kezek”-nek

“Az emberek olyanok, akár a borok. Idővel vagy nemesebbé válnak, vagy ecet lesz belőlük!” – XXII. János Pál pápa.

A XV. században, egy kis városba lakott egy család, akinek 18 gyereke volt. Az apa, aki ékszerész volt, hogy el tudja tartani a népes családot napi 18 órát is kénytelen volt dolgozni, ezen kívül pedig alkalmi munkákat is vállalt. Nehéz helyzetük ellenére, a család két legnagyobb gyereke nem akarta feladni álmát a rajzolás terén, bár tudták, hogy apjuk nem tudja őket taníttatni a Nürnbergi Akadémián.

A két gyerek egy álmatlan éjszakán aztán azt találta ki megoldásként, hogy fogadnak egymással: a vesztes a bányában fog dolgozni, hogy a keresett pénzen kitaníttassa a másikat. A 4 évi tanulást követően pedig a győztes fogja segíteni testvérét, vagy az általa festett festmények eladásából, vagy a bányában való munkából.

A következő vasárnap a mise után a két gyerek feldobta az érmét, Albrecht Dürer győzött, így el is ment a hőn áhított akadémiára tanulni. A testvére, Albert pedig megállapodásuk szerint a bányában dolgozott, hogy őt taníttathassa.

Albrecht munkái nagy érdeklődést keltettek, hiszen szobrai, metszetei és képei sokkal jobbnak bizonyultak tanárai munkáinál. Így a fiú, jelentős pénzösszegeket nyert munkái által. Amikor tanulmányai befejeztével visszatért családjához, azok nagy ünnepséget rendeztek számára.

A díszebédnél Albrecht felállt, hogy pohárköszöntőt mondjon imádott testvérére, akinek áldozatos munkája tette lehetővé számára a tanulást.

Beszédét így fejezte be: “És most drága testvérem, rajtad a sor, hogy valóra váltsd az álmaidat! Ezúttal én segítelek majd ebben!”

A testvére azonban könnyes szemmel azt mondta: „Sajnos késő már számomra! Nem mehetek tanulni, mert a nehéz bányászati munka tönkretette kezeimet, minden ujjam eltört legalább egyszer! A poharat is alig tudom felemelni a tiszteletedre, nem hogy ecsetet vagy vésőt fogjak.”

Azóta eltelt 450 esztendő és Albrecht számos híres festményét, metszetét, szénrajzát és portréját megismerhette a világ. A művész önfeláldozó testvére előtt tisztelegve, megfestette testvére dolgos, összetört és az ég felé nyúló kezeit is, melyet „imádkozó kezeknek” nevezett el.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.




Top