Az Egyesült Államok egykori First Ladyje második életrajzi kötetét jelentette meg, öt évvel azután, hogy megjelent “Becoming” című könyve. Az első könyv bemutatására akkor került sor, amikor a volt elnökpáros és az Egyesült Államok hatalmas változáson ment keresztül Barack Obama két mandátumának lejártával.
A második kötet “The Light We Carry” címmel november 15-én jelent meg az Egyesült Államokban, a világjárvány tapasztalatai után készült, és a változáshoz való alkalmazkodásról szól.
Michelle Obama mesélt arról, hogy milyen eszközök állnak a rendelkezésére ahhoz, hogy fenntartsa a mentális egészségét, és megszabaduljon a negatív gondolatoktól.
“Azt hiszem, ez az egyik olyan dolog, amit a fiatalok nem tanultak meg: hogy, az, hogy mit eszel, mennyit alszol, és, hogy mennyit mozogsz, nagyban befolyásolja érzelmi és pszichológiai állapotodat” – magyarázta az egykori First Lady.
“A járvány ideje alatt is igyekeztünk betartani egy bizonyos rutint. A rutin és a kiszámíthatóság sok szempontból segíthet a hangulaton. Nem tudom a kémiai okát, de azt vettem észre, hogy ha negatív állapotba süllyedek, még depressziósabb leszek” – fogalmaz Michelle Obama.
„Ha kimegyek a lakásból átöltözöm, lezuhanyozok, megmosom a hajam, még ha konkrétan nem is megyek senkihez, ezek a gyakorlatok és ez a rutin sokszor helyreállítja a lelki egyensúlyom” – meséli.
“Ha levertnek érzed magad, mindig gondolj arra, hogy mennyit alszol. Szoros összefüggés van egy három órás alvás és egy szomorú, depressziós állapot között. Ettél zöldséget az elmúlt napokban? Az ilyen dolgok igenis számítanak. A hatalom és az erő nem csak fizikai jelentéssel bír. Erős szívvel és erős lélekkel próbáljunk élni. Szerencsére most már egyre többen megértik, hogy a sebezhetőség, érzékenység pillanatai is egyre több erőt rejtenek” – tette hozzá az egykori elnök felesége.
A volt First Lady elárulta, az erőnek több formáját is ismeri.
„Számomra a fizikai erő nem csak azt jelenti, hogy izomzatunk van. A rugalmasságról, az ellenállásról, valamint arról is szól, hogy hogyan mozgunk. Ugyanígy a mentálisan vagy lelkileg erősnek lenni nem csak azt jelenti, hogy ellenálló. Ez a bizalomról és a függetlenségről szól, valamint arról a vágyról, hogy véleményünket méltósággal és kecsesen fejezzük ki. Arról van szó, hogy megértsük, kik vagyunk és kivé akarunk válni” – fogalmaz.
Michelle Obama arról is beszélt, melyik volt számára élete legnagyobb félelme és kihívása.
“Az életemben történt legjobb dolgok közül néhány azért lehetséges, mert elutasítottam a félelem kezdeti késztetését. Ijesztő ajánlat volt, hogy én lehetek Amerika First Lady-je. Nem volt valami nagy kedvem hozzá, de másrészt az a tény, hogy a hazámat a maga teljességében láthatom, hogy több millió csodálatos fiatallal dolgozhatok együtt, és talán megváltoztatok egy-két életet, máris megnyugtató érzés volt” – vallotta be Michelle.
“Engedni kell, hogy a lehetőség mindig meghaladja a félelem érzetét. Ne akadályozd saját magad, csak lépj túl rajta”.