Tudósok állítják, hogy végre kiderítették, miért csíkos a zebra bőre. A kérdésről már Charles Darwin óta vitáznak, ám eddig a kutatók megosztottak voltak a kérdésben.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott

Az UC Davies Egyetem kutatói most egy olyan tanulmányt jelentettek meg, amely szerint a csíkok összezavarják a legyeket, a fekete és fehér színek váltakozása miatt ezért a rovarok nem csípik meg a zebrákat. A tudományos világ eddig öt magyarázatot adott a zebrák csíkosságára.
Az első az álcázás volt, de beszéltek a húsevők vizuális megtévesztéséről, a hőháztartás szabályozásáról, de a közösségi funkció kérdésköre is felmerült. Az ötödik elmélet a már említett légycsípés elleni védekezés, amelyet mostanra sikerült bizonyítani. A kutatók számos zebra fajt és alfajt megvizsgáltak annak érdekében, hogy kiderítsék, az elméletek közül melyik bizonyul a legvalószínűbbnek. A kutatás során az ötödik volt az, amelyet nem zártak ki.
Tim Caro, az UC Davies biológusa teljesen elámult az eredményektől. Ezek szerint azokon a területeken, ahol nagyobb valószínűséggel voltak kitéve a zebrák a legyek támadásának, ott a csíkozás sokkal sűrűbb volt.