KuriózumMegtalálták a Föld legmélyebben élő állatát

Megtalálták a Föld legmélyebben élő állatát

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Hivatalosan is bejelentették a kutatók, hogy megtalálták a Földön, a legmélyebben (természetesen vízfelszín alatt) lakó ízeltlábú állatot. Ez a bizonyos állat a Fekete-tenger Abbházia köztársasági fennségterületén található, és egész pontosan 2191 méter mélységben él.

Korábban, a ‘80-as években szintén a Fekete-tenger ezen tájain találták az eddigi legmélyebben élő ízeltlábút, a mostani pedig ezt is túlszárnyalta.

Kuriózum: az ilyen és (akárcsak) hasonló környezetben élő ízeltlábúak természetüknél fogva szem nélkül születnek. Itt érvényét veszti első, és legféltettebb érzékszervünk, a látás, mivel annyira sötét van.

Ugyanakkor ezen extrém végletek között élő állatok felfedezésének sora ezzel nem érhet véget, mivel folyamatosan fedeznek fel egyre meghökkentőbb körülmények között élő szivacsokat, uborkákat, és akkor még baktériumokról nem is beszéltünk.

Korábbi cikkeinkben is utaltunk arra, hogy a tudomány előrehaladtával értelmiségi körökben egyre inkább az a tendencia, hogy a világunkat nem lehet szeletekre bontva vizsgálni, hanem egy átfogó képet kell róla alkotni, és meg kell értenünk, hogy az élet, az entitás maga sokkal bonyolultabb kérdés, mint azt gondoltuk volna, így egy sokkal komolyabb hozzáállást, tudományos vizsgálódást érdemelne magának.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek