Egy földönkívüli jelenségekkel foglalkozó izraeli szervezet (EURA) azt állítja, hogy egy segesvári templom falképe ufót ábrázol.

Gilli Schrechter és Hannan Sabat az EURA részéről elmondták, hogy egy fényképet kaptak egy bizonyos Catalina Borta nevű személytől, aki a segesvári kolostortemplomban készítette a felvételt. A fotón egy korong alakú tárgy látható, amelyik füstöt bocsát ki magából, és egy épület felett lebeg.
A falkép alatt egy német nyelvű felirat is található: „Izrael, vesd a reményed Istenbe”. Az EURA szakértői szerint a falkép kora nehezen meghatározható, mivel a templomot a 14. században építették, ám egy pusztulást követően a 17. században újjá kellett építeni.
A kutatók ugyanakkor úgy vélik, hogy a freskót 1523 után rajzolhatták, ugyanis ezt követően fordították le németre a Bibliát. Az utóbbi években ráadásul egyre több olyan elmélet jelent meg, amelyek szerint Jézus földönkívüli volt.