Mindannyian hiszünk valamiben – van, aki Istenben, van, aki Allahban, van, aki az Univerzumban, egy felsőbbrendű erőben, Buddha tanításaiban, vagy önmagában. Aki azt állítja, semmiben sem hisz, még az is bízik valamiben – a saját erejében, a valóságban, a megfoghatóban.
Bár a hitről eltérnek a véleményeink, egyvalami közös bennünk: mindannyian szeretnénk egészséget, megértést, békét, jólétet az életünkben. Ezért, hogy ezt megkapjuk, hogy bevonzzuk az életünkbe, imádkozunk – vagy, hogy tudományosabbak legyünk, erre irányítjuk a gondolatainkat. De elgondolkodtál már azon, hogy milyen hatással lehetnek ezek a „szokások” a testedre? Az alábbiakat tudósok fogalmazták meg, csak hogy (a szkeptikusok kedvéért) kizárjuk a hókuszpókuszt.
Az imádságnak nagyon fontos szerepet kell játszania bármelyikünk életében. Sok pszichológus, pap és szakember szerint rengeteg jótékony egészségügyi hatása van, amelyek közül néhány már röviddel a kimondás után is érzékelhető. Lássuk, hogy pontosan melyek ezek.
1. Megszabadít a stressztől
Az ima befolyásolja a hangulatot, segíti a relaxációt, csökkenti a stressz különböző szervekre gyakorolt hatását. Nemcsak a mentális, hanem a fizikai stresszt is csökkenti, kiegyensúlyozza az érzelmi reakciókat.
2. Csökkenti a depresszió vagy a szorongás kockázatát
A UK Journal of Mental Health című szaklapban megjelent tanulmány szerint az ima csökkenti a depresszió és a szorongás kockázatát. A pozitív hangulat valószínűsége pedig nő, ha az imát szent helyen végezzük.
3. Megszünteti a stresszel kapcsolatos betegségeket
A krónikus betegségek (szívbetegség, cukorbetegség, magas vérnyomás, fekély, migrén) a stressz miatt is jelentkeznek. Az ayurvédikus orvoslás szerint ez a fő oka a méreganyagok felhalmozódásának a szervezetben, ami idővel akár rákhoz is vezethet. Az imádság alatt megnyugszik a test és a lélek, ezáltal megsemmisül a stressz, rendszeres gyakorlással pedig csökken a krónikus betegségek kockázata.
4. Boldogabbá teszi az embereket
Dr. Andrew Newberg, pszichiáter tanulmánya kimutatta, hogy az ima növeli a dopamin (vagy boldogsághormon) szintjét az agyban.
5. Jobb emberré tesz
Ugyanez a tanulmány kimutatta, hogy az imádság csökkenti az egó szintjét, és hatással van az agynak arra a régiójára, amelyik ezzel az érzelemmel kapcsolatos. Ezért amikor imádkozunk, alázatosabbá és jobb emberré válunk.
6. Távol tartja a betegségeket
A fent említett stresszoldó és nyugtató hatásának köszönhetően, az ima javítja az immunitást, így erősebbé tesz bármilyen betegséggel szemben.
7. Javítja a szívműködést
Szívroham vagy szívműtét után az ima segíthet a gyorsabb felépülésben. Egyes kutatók úgy gondolják, hogy segít a szívverés szabályozásában is.
8. Általa tovább élhetsz
A stressz és a környezeti tényezőkből eredő kockázatok csökkentésével a szervezet erősebb lesz, és „hatékonyabban öregszik” – jegyzi meg a zenivers.co.uk.