A Facebook atyja megtalálta a megoldást arra, miként pörgethetjük fel a társasági életünket. Mark Zuckerberg úgy véli, amennyiben magányosak vagyunk és hiányzik a szociális élet, nem feltétlenül kell emberek társaságát keresnünk: ott vannak a robotok, „akik” kevésbé tudnak idegesítőek lenni, mint az élő emberek.
A Meta vezérigazgatója a Stripe technológiai vállalat által szervezett konferencián vetette fel az ötletét, miszerint sokkal jobban tennénk, ha a hús-vér emberek helyett a mesterséges intelligencia által vezérelt „barátokat”, terapeutákat, sőt szerelmeket részesítenénk előnyben. A 40 éves üzletember meg is indokolta a javaslatát: egy 2021-beli tanulmányt hozott fel érvként, amelyből kiderült, egy átlagos amerikai legtöbb 3 baráttal rendelkezik.
Zuckerberg elmélete sokaknál kiütötte a biztosítékot, mert ahelyett, hogy arra buzdítaná a fiatalokat, nyissanak a világ felé és bújjanak ki a digitális buborékukból, ő arra sarkallja őket, hogy még inkább elszakadjanak az élő kapcsolatoktól. Sőt, kihangsúlyozta: egy MI-vezérelt társ sokkal jobban odafigyel az igényeinkre és az ízlésünkre, mint egy hús-vér partner.
„Úgy gondolom, hogy az emberek olyan rendszert fognak akarni, amely jól ismeri őket, és olyan módon érti őket, ahogyan a feed algoritmusaik teszik. Azok számára, akiknek nincs terapeutájuk, szerintem mindenki rendelkezni fog egy mesterséges intelligenciával” – jósolta meg a jövőt a Meta vezérigazgatója a keddi rendezvény keretében.
Zuckerberg azt is kiemelte, az átlagembernek körülbelül 15 barátra van szüksége ahhoz, hogy egészséges szociális életet éljen, az ennél több emberi kapcsolatot már túl sok lenne kezelni. Az MI-vezérelt „barát” azonban minden társasági igényt ki tud elégíteni „egy személyben”, így mindenképp egy nyerő választás lehet a jövőnkre nézve.
A Facebook-alapító elméletét Meghana Dhar, az Instagram korábbi vezetője nyilvánosan cáfolta meg. Azt állította, részben a mesterséges intelligencia vezetett ahhoz, hogy napjainkban a magány érzése „járvánnyá” nőtte ki magát.
„Pont azok a platformok, amelyek társadalmi elszigeteltségünkhöz és krónikus online jelenlétünkhöz vezettek, kínálnak most megoldást a magányosság járványára. Ez szinte olyan, mintha a gyújtogató lenne maga a tűzoltó is” – nyilatkozta Dhar a The Wall Street Journalnak.
Az egykori Insta-vezér véleményét az Amerikai Pszichiátriai Társaság is alátámasztja. Egy 2024-ben végzett kutatás alapján sikerült megállapítaniuk, hogy minden harmadik amerikai hetente tapasztalja meg a magány érzését. A korábbi tanulmányokból pedig az is kiderült, hogy az elszigeteltség problémáját a személyes kapcsolatok hiánya okozza – amióta az emberek inkább töltik az időt a közösségi oldalaikon, minthogy személyesen találkoznának.
Zuckerberg disztópikus jövőképét a közösségi platformokon is vitatják. A legtöbben viszont azon a véleményen vannak, hogy a Facebook atyja kissé eldobta a sulykot. „Mindent utálok ebben” – írta valaki az X-en.
Egy másik pedig hozzátette: „Mark Zuckerberg egy gazdag furcsa alak, aki azt hiszi, hogy az embereknek nincs szükségük igazi barátokra az életben”. De bármennyire is nagy az ellenállás, attól még a Meta-igazgató biznisze virágzik, és láthatóan mindig egy lépéssel előbbre jár, ami a technológiai innovációkat illeti.
Több mint 20 évvel ezelőtt robbant be a közösségi média világába, átírva minden addigi szabályt. Előbb a Facebook, majd az Instagram, aztán a WhatsApp – Mark Zuckerberg egy okosan felépített stratégiát követve tett szert több mint 200 milliárd dolláros vagyonra!
Az sem teljesen alaptalan, amiről most beszél: az „MI-barátnő piac” értéke 2023-ban közel 3 milliárdra fejlődött, és egyre többen létesítenek „érzelmi kapcsolatot” a mesterséges intelligenciával. Ezt egyébként egy 2016-beli tanulmány is előrejegyezte, amely szerint 2025-re a nők több szexuális kapcsolatot fognak létesíteni robotokkal, mint emberekkel.
Ami pedig a szakmai felhasználást illeti, Stephen Schueller, a kaliforniai Irvine-i Egyetem pszichológiai tudományok professzora egyetért Zuckerberggel abban, hogy az MI-nek az emberek személyes terapeutájává kell válnia.
„A legtöbb embernek nincs hozzáférése terapeutához [egyrészt a költségek, másrészt az egészségügyi biztosításuk miatt]. Számukra tehát nem a chatbot és a terapeuta áll szemben egymással, hanem a chatbot és a semmi” – érvelt Schueller.