A világ legelismertebb fotóját a marosvásárhelyi Kerekes István fotóművész készítette 2009-ben. A kép egy máramarosi kislány, Yelena portréja.
A fotó eddig 600 nemzetközi díjat nyert 58 országban, ami világrekordnak számít. Ezt eddig egyetlen fotósnak sem sikerült elérni.
A fotós elmondása szerint egy máramarosi látogatása során véletlenül látta meg a kislányt egy családi ház tornácán, és nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy lefotózza. Azt azonban egyetlen pillanatig sem gondolta, hogy a portré a világ legtöbb díjat nyert képe lesz.
„Amikor megláttam ezt a kislányt, a családi ház tornácán hintázott. Ártatlan tekintete, egyedi arckifejezése, különleges szépsége és ellenállhatatlan bája abban a pillanatban megragadta a figyelmemet. Arcának ragyogó és fénylő vonásai belső tisztaságáról árulkodtak” – írta a fotóművész.
„A kislányról egy mesésen szép faluban készítettem ezt a fotót, ahol a modern világ hatásai kevésbé vannak jelen a helyiek életében. Kendővel a fején jelenik meg a fotón, ami a jellegzetes máramarosi hagyományos viselet része, amit arrafelé szinte minden nő és lány visel” – írta Kerekes István a honlapján.

Kerekes István több mint 3000 díjat kapott munkáiért, és ezek egy részét, köztük a Yelena című portrét, egy nagyváradi galériában is kiállították.
A művész Erdélyben született, Marosvásárhelyen nőtt fel, de 15 évesen Magyarországra költözött, ahol testnevelő tanárként dolgozik.
„Számomra a fotóművészet azt jelenti, hogy meglátok valami egyedi dolgot, és megpróbálom visszaadni azt, az objektív segítségével megörökítem az utókor számára. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy megmutatjuk másoknak a körülöttünk lévő csodákat, de rávilágítunk az életünkhöz tartozó nehézségekre és küzdelmekre is. Megörökíteni a pillanat varázsát és halhatatlanná tenni – ez a célja az alkotásaimnak” – mondta a fotós.