Nem lesz könnyű a mai nap, mivel a Bak jegyében kialakuló Telihold, kéz a kézben halad a retrográd mozgásban lévő Szaturnusszal, amely szintén a Bak jegyében tartózkodik, ezért félelem, pesszimizmus érzések alakulhatnak ki, és a nehéz karmikus törvények is érvénybe léphetnek.
Telihold esetén a Föld a Hold és Nap közé ékelődik. Ezen égi jelenség bekövetkeztekor az asztrológusok szerint a Hold feltöltődik a Nap fényének energiáival, ezért az érzelmeink láthatóvá válnak, idegesebbek, érzékenyebbek lehetünk, mert képtelenek vagyunk kordában tartani az energiáinkat.
A mostani Telihold összefüggésben van a január 17-én kialakult Újholddal, amikor új korszak köszöntött be az életünkbe, és most az kerül megvizsgálásra, hogy ki hogyan tudott helytállni január óta az új, megváltozott életkörülményei közepette.
A Bak és Rák figyelmeztető jegyek, amelyek arra emlékeztetnek, hogy a döntéseinkért, az érzéseinkért, az életünkért felelősek vagyunk. A Rák egy érzékeny jegy, míg a Bak nem tartja olyan fontosnak az érzelmek kinyilvánítását. A Rák az érzelmi életet, míg a Bak a szakmai, racionális életet irányítja.
A mostani Telihold arra sarkall, hogy megtaláljuk az egyensúly a családi és szakmai életünkben, felelősséget vállalva minden döntésünkért, valamint, hogy tartós és erős kapcsolatot építsünk ki a saját lelki szükségleteinkkel.
A mostani időszak arra is kiváló, hogy felidézzük, számba vegyük a múltban elkövetett hibáinkat, és hogy ezek a jövőben ne ismétlődjenek meg. Ez a Telihold abban is segít, hogy odafigyeljünk az egészségünk alakulására, a lelki bajaink orvoslására, a szerelmi életünkre, a munkánkra.
A Rák jegyében tartózkodó Nap arra figyelmeztet, hogy meg kell tanulnunk egy kevésbé egoista attitűdöt kialakítani, és sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a bizalomépítésre, az önzetlenségre, az együttérzésre, a segítségnyújtásra, az elfogadásra, valamint a megbocsátásra.
A Telihold ugyanakkor segíthet abban is, hogy kiteljesedjünk a munkánkban, hogy a lelkünkre hallgatva kiderüljön, hogy konkrétan mire vágyunk. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor elégedettebb és sikeresebb életet tudunk magunknak kialakítani.
A Bak jegyében, retrográd mozgásban lévő Szaturnusz abban fog segíteni, hogy mi az, amit meg tudunk valósítani, és mi az, amit nem szabad erőltetni. Ez a bolygó fog figyelmeztetni arra, ha ismét egy olyan hibát igyekszünk elkövetni, amit a múltban már megtettünk.
Ha a következő napokban akadályokba, nehézségekbe ütközünk, akkor meg kell értenünk azt, hogy ezek a lelkünkben felhalmozódott negatív érzések miatt következhet be. Nézzünk önmagunkba, vegyük sorra, hogy mikor milyen hibát vétettünk, mikor voltunk előítéletesek, rosszindulatúak másokkal szemben, és törekedjünk arra, hogy jóvá tegyük a hibáinkat, és megbocsássunk önmagunknak.
A Bak csillagjegy a tudatunk jelképe, amely kihatással van a spirituális fejlődésünkre is. Használjunk fel minden erőforrást, elsősorban lelki és szellemit ahhoz, hogy a fejlődésünk elinduljon azon az úton, aminek végén ott van a siker, az elégedettség, a boldogság, a szeretet, az önbecsülés, az alázat, az önzetlenség, a harmónia, és a lelki béke.