Lámákat vetnek be farkasok ellen juhok védelmében Svédországban, bízva a Dél-Amerikában honos állatok természetes harciasságában.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Svédország déli részén az utóbbi időben egyre több farkas bukkan fel, és támadásaiknak már jó pár birka esett áldozatul. Nils Carlsson, Skane megye ragadozószakértője a The Local című svéd lapnak azt mondta, hogy kísérletként négy lámát telepítenek két nagy juhtenyésztő telepre április vége felé.
„A lámák meglehetősen nagyok, másfél mázsásak, és erős bennük a védelmező ösztön, visszaverik a ragadozók támadásait. Fontos hangsúlyozni, hogy egyelőre csak próbálkozunk velük, nem állítjuk, hogy a lámák révén nem lesz birkaveszteség” – mondta Carlsson.
Az Egyesült Államokban a lámák már kiállták a nyájőrző próbát: jó pár prérifarkasnak elvették a kedvét a birkavadászattól.
Svédországban a gazdák 3000 korona – 100 ezer forint – kártérítést kapnak minden olyan felnőtt juh után, amelyet farkas ragadott el, vagy ölt meg.
Nagy-Britanniában pár éve engedelmességi ebtanfolyamra fogtak lámákat. A végeredmény: lehet, hogy a kutya az ember legjobb barátja, de a láma a legszófogadóbb. A lámacsapat napi 1 és 3 óra közötti időtartamban kapta az okítást, és kiválóan vizsgázott. Kedvenc játékuk a visszahozósdi.