Jeff Wilson, az Austin Egyetem környezettudomány professzora egy három négyzetméteres kukában éli mindennapjait, és nem azért, mert éppen életének nehéz periódusát éli. A professzor azt szeretné bebizonyítani, hogy nagyon kevésből, szerény körülmények között is lehet jól élni.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Jeff Wilson a Harvardon végezte egyetemi tanulmányait és nemrég döntött úgy, hogy egy évig kukában fog élni. A férfi úgy írja le a „házát”, mint a valaha volt legkisebb és leglakhatóbb lakás, a konténer pedig a Huston-Tillotson egyetem campusában található. Azért, hogy a lakás minél kevésbé legyen környezetszennyező a professzor napelemeket szerel fel rá, és olyan vécével szeretné ellátni, ami energiát termel.
A professzor egy válás után döntött úgy, hogy feladja 200 négyzetméteres házát, és egy kisebb lakásba költözött. Eladta a ruhái nagy részét, a bútorok többségét, ám egy idő után rájött, hogy ennél is kevesebb dologra van szüksége a boldog élethez, ezért költözött a kukába. Kísérlete célja az, hogy kiderítse, lehetséges-e egy felnőtt ember átlagos életviteléhez szükséges tér, víz és energia mindössze 1 százalékát használva normálisan élni.
Wilson a minimalista életmód híve, ennek szellemében pedig csupán négy nadrágot, négy trikót, három pár cipőt, három kalapot és néhány csokornyakkendőt tart. A professzor elmondása szerint élete számos területen megváltozott mióta az új lakásba költözött. Mivel bent nagyon meleg van, a férfi sokkal több időt tölt a szabadban, sétál, és sok emberrel teremt kapcsolatot.
A professzor jelenleg a konyha és a vécé felszerelésén dolgozik, jelenleg pedig az egyetemi sportcsarnok vécéjét használja. Úgy tervezi, hogy az egy év lejárta után Amerika szerte ismertetné tapasztalatait és a projektet, hogy felhívja a figyelmet: a kevesebb többet jelent. Jeff Wilson már így is széles hallgatóságnak tart előadásokat, és a leggyakrabban elhangzott kérdés az volt, hogy hol lép be a házba a Mikulás?