A NASA űrkutató központ önkéntest keres a Mars expedíció legénységébe, illetve az expedíció virtuális változatába. Az utazás 2013-ban veszi kezdetét a “Vörös bolygó”-ra, és feltehetőleg 120 napot vesz igénybe. Eközben kell a kozmikus szakácsnak 6 emberre sütni-főznie.
A virtuális út a Hawaii-i Egyetem és a Cornell egyetem keretein belül zajlik, és a szakácsoknál felmerülhető problémák megoldását hivatott kivizsgálni.
Igazi kihívást jelent a kiválasztott szakács számára ez a feladat, ugyanis súlytalan állapotban még egy tojásrántotta elkészítése sem annyira egyszerű, mint a Földön, ezen felül pedig külön dicséretet érdemel, ha elkészül és mutatós is a reggeli (borzalmasan néznek ki néha az űrutazók kajái).
Éppen ezért a szakácsnak is éppolyan csapattagnak kell lennie, mint az összes többi űrutasnak, és semmivel sem lehet kevesebb szerepe a teljes expedíció ideje alatt. A NASA idén szándékosan válogatja be már az első pillanattól, és szoktatja össze a csapattagokat.
A NASA hivatalosan is meghirdette az állást, és elvárásokat is támasztott. Az, aki vérbeli űr-szakács szeretne lenni, 2013-ig jelentkeznie kell a NASA központjában, 21 és 65 közötti életkorban kell legyen, az utóbbi 2 évben nem szabadott dohányoznia és mérnöki, biológusi, fizika, matematika vagy informatika diplomával kell rendelkezzen (mert minden szakács rendelkezik legalább az egyikkel).