Ugye téged is – mint minden földönfutó emberlányát – tanítottak kötni (?). Elemi osztályokban kézimunka órán, nagymama, dédi, anyuka, esetleg szomszéd néni?
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Bizonyára vannak, akik már első próbálkozásra pulcsit és zokni-szettet kötöttek szeretteiknek Karácsonyra, de olyanok is akadhatnak, akiknek az „egy sima, egy nádli” meghaladja az agyi kapacitásukat. Nos, számukra jó hírrel szolgálhatunk. Ugyanis ehhez a sálhoz kötőtű sem kell, de még csak kötni sem kell tudni.
Az alábbi videóban megmutatják nekünk, hogy lehet puszta kézzel sálat kötni – jobban mondva csomózni, vagy hurkolni. Ugyanis mindössze két kézre és két gombolyag vaskos fonalra lesz szükségünk hozzá, na meg pár perc szabadidőre.
Azon kívül, hogy pénztárca-kímélő, szórakoztató és nyugtató, még az önértékelésünket is növeli, mivel egy saját kezünk alkotta végtelen-sállal villoghatunk az utcán – ami egyébiránt igen divatos manapság.
Egyed Zsuzsanna