Egy egyéni kísérletbe kezdtem, de igen megrázó eredménnyel szembesültem!
Biztosan te is ismersz olyan embereket, akik nem csak az örömödben osztoznak, hanem baj esetén is mindig ott állnak melletted. Én is ilyen voltam.
A barátságban is azt a szabályt alkalmaztam akárcsak a virágok esetében: folyamatos odafigyeléssel és állandó gondoskodással lehet csak elérni a virágzást. Ellenkező esetben a kapcsolatok kiszáradnak, és nagyon gyorsan megszűnnek. Éppen ezért mindig fordítottam elegendő időt a barátaimra, részemről mindent megtettem azért, hogy ne szűnjenek meg a számomra elengedhetetlenül fontos barátságok.
Nagyon sok időt töltöttem azokkal az emberekkel, akiket igazán szeretek! Sajnos soha nem kaptam azt a reakciót, amire számítottam, az odafigyelés, és szeretet már visszafelé nem működött. Bizonyos kapcsolataim kezdtek igen egyoldalúvá válni, de én mindig csak azt mondogattam magamnak “viselkedj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled is bánjanak”.
Egy nap azonban rájöttem, hogy rossz emberekre, nem megfelelő barátságokra pazaroltam az időm, hiszen bármit is teszek, a barátság egyoldalú marad. Rájöttem, hogy az emberek nem mindig viselkednek úgy, ahogy te viselkedsz velük. Sokan csak azért keresik a társaságodat, mert kedves vagy, jó fej és segítőkész. Azonban, amikor bajban vagy, már senki sincs melletted.
Úgy gondoltam, csinálok egy kísérletet! Nem hívtam senkit telefonon, eltűntem egy időre. Kíváncsian vártam, hogy majd a barátaim fognak keresni, azonban ez nem történt meg. Nagyon elszomorodtam, és rájöttem, hogy feleslegesen pazaroltam az időm éveken keresztül.
Úgy döntöttem, hogy a kezembe veszem az életem: megszakítottam azokkal az emberekkel a kapcsolatot, akik csak önző módon kihasználtak eddig. Kezdetben fájt persze, de végül nagyon megkönnyebbültem. Rájöttem, ha igazán fontos számodra valaki, akkor mindig tudsz számára áldozni időt, nem keresel kifogásokat, jóban-rosszban ott vagy mellette.
Eldöntöttem, hogy ezentúl olyan emberek barátságát keresem, akik igazán értékelnek, többé nem engedem, hogy kihasználjanak. Inkább legyen egy odaadó, és gondoskodó, figyelmes barátom, mint, hogy ezer felszínes barátságra pazaroljam az időm.