Mindenki tudatában van annak, hogy az orrszarvúakat és a pandákat a kihalás veszélyezteti. Ám számos olyan állatfaj is létezik a világon, amelyek szintén eltűnőben vannak, de megmentésükért jóval kevesebben fognak össze, egyetlen híresség sem kampányol érdekükben, ezért történetük egyáltalán nem ismert a közvélemény előtt.
Az alábbiakban öt ilyen, a kihalás szélén álló veszélyeztetett állatfajt mutatunk be:
Tengeri csikó: a csikóhalak populációja az elmúlt 20 évben 50-80%-kal csökkent. A mintegy 38 fajta csikóhal Ausztrália, Európa, Afrika és Észak-Amerika atlanti-óceáni partjainál él, és mindenütt veszélyezteti az emberi tevékenység az életterüket. Hiedelmek szerint csontja segít a kopaszság, az oldalfájás, az asztma, az érelmeszesedés és a szexuális problémák leküzdésében, a tradicionális kínai gyógyászatban is előszeretettel alkalmazzák. Ezért a Fülöp szigetek környékén található – híresen nagy – állománya 1985 és 1995 között 70%-kal csökkent.
Minden évben csikóhalak ezreit halásszák ki és exportálják Európába, Japánba és az Egyesült Államokba. Ázsiában csontvázából évente 45 tonnát adnak el – ez körülbelül 16 millió példányt jelent. Az akváriumoknak is kedvelt díszhala, illetve szuvenírként is rengetegen vásárolják csontvázát, és dísztárgyak készítésére is felhasználják. A túlzott halászat miatt veszélyeztetett, halászata ma már tilos.
Maláj medve: nemének egyetlen képviselője. 1,1-1,4 méteres testhosszával és 27-65 kilogrammos testtömegével a legkisebb medvefaj. Marmagassága 70 centiméter, farka mindössze 3-7 centiméter hosszú. A maláj medvénél a folt színe narancssárga, szemben a többi medve fehérjével, emiatt is kapta a Helarctos, vagyis „napmedve” elnevezést. Ázsia déli területein él. Elterjedési területe kiterjed India északkeleti részére, Bangladesre, Burmára, Thaiföldre, Kína déli részére, valamint Vietnam, Laosz, Kambodzsa, Malajzia, Szumátra és Borneó területére. Kizárólag alacsonyan fekvő trópusi esőerdőkben él.
Rövid, de sűrű bundája és kis termete egyaránt a trópusi élőhelyhez való alkalmazkodását mutatja. Kis termete ellenére az egyik legagresszívebb medvefaj, ráadásul a szemfogai is hosszabbak legtöbb medvéénél. Úgy tartják, hogy azon kevés állat közé tartozik, amelyik minden provokáció nélkül rátámadhat az emberre, így a délkelet-ázsiai dzsungelek egyik legveszélyesebb ragadozójának számít. Még élőhelyének csúcsragadozói, tigrisek, leopárdok és óriáskígyók számára is kemény ellenfél. Legfőbb ellensége az ember. A hagyományos kínai orvoslás a maláj medve testrészeinek is gyógyító erőt tulajdonít, amely kíméletlen vadászatához vezetett. Az élőhelyének elvesztése szintén jelentős probléma, ami állományát veszélyezteti. Ezenkívül gyakran tartják házi kedvencként Délkelet-Ázsiában.
A fiatal bocsból azonban kifejlett korára kiszámíthatatlan állat lesz, ezért többnyire megölik, és testrészeiből gyógyhatásúnak tartott készítményeket készítenek. Húsa is keresett, elsősorban a Délkelet-Ázsiába látogató kínai és dél-koreai turisták fogyasztják szívesen. Így ma már a maláj medve számít az egyik legveszélyeztetettebb medvefajnak. Indiából talán már ki is halt és Kínában is a kihalás küszöbére jutott. Délkelet-Ázsia országaiban is helyenként nagyon lecsökkentek állományai. Állománybecsléseket nem végeztek az utóbbi időkben, így a populációk összlétszámáról nincsenek értékelhető adatok.
Édesvízi teknősök: a Conservation International tanulmánya szerint csaknem minden második édesvízi teknős a kipusztulás szélén áll, a hüllők e csoportja bolygónk leginkább veszélyeztetett állatai közé tartozik. A fajok mintegy 40%-nak kérdéses a fennmaradása, a legfőbb problémát e tekintetben az állatok élőhelyeinek megváltozása jelenti, ez pedig elsősorban a gátépítéseknek köszönhető.
Az óriási Swinhoe-lágyhéjúteknősből (Rafetus swinhoei) mindössze három példány maradt, míg hosszas kutatás után 2008-ban fel nem fedeztek egy negyediket. Azóta azonban nem gyarapodott az állomány. Ha ezek az állatok elpusztulnak, az a faj végét fogja jelenteni. Az egyméteres hosszt és 136 kilogrammos testsúlyt is elérő óriást húsa miatt vadászták kíméletlenül, de a környezetszennyezés és élőhelyének korlátozása is hozzájárult ahhoz, hogy a kihalás szélére kerüljön.
Törpe lajhármaki: Délkelet-Ázsia trópusi lombhullató erdeiben honos, Vietnam, Laosz, Dél-Kína és Kambodzsa területén. Éjszakai állat, gyümölcsökkel, tojásokkal, rovarokkal, virágokkal, gombákkal, csigákkal, kis emlősökkel és hüllőkkel táplálkozik. A törpe lajhármakik majdnem kihaltak a vietnami háború alatt, a tüzek és az erdők pusztulása miatt. Megmaradt élőhelyei jelenleg is folyamatosan szűkülnek, a faj fennmaradását pedig az illegális vadállat kereskedelem is veszélyezteti. Állatkertekben közepesen gyakori faj, a teljes európai állatkerti állomány 100 egyed körüli. Magyarországon a Szegedi Vadasparkban él egy pár belőle, melyeknek 2012 decemberében született kölyke.
Tengeri tehén: tudományos nevük alapján néha sziréneknek is nevezik őket. A szirének élőhelyei a sekély part menti vizek, tengeröblök, lagúnák, folyók és mocsarak. Itt keresik növényi eredetű táplálékukat: moszatokat és hínárnövényeket. Ezekből igen nagy mennyiséget fogyasztanak, és rendkívül sok salakanyagot ürítenek, mely a víz felszínén összegyűlik. Ez még előnyös is a számukra, hisz az ürüléktől zavaros vízben könnyen el tudnak rejtőzni. Három faj fordul elő a világon: a karibi manátusz főleg Floridában él, de észak felé Washingtonig, nyugat felé a mexikói határig is elvándorol. Másik alfaja Közép- és Dél-Amerika karibi partvidékén, a karibi szigeteken honos, de eljuthat az Amazonas torkolatáig is. Az amazonasi manátusz az Amazonasban, annak mellékfolyóiban és árterein él. A nyugat-afrikai manátusz Afrika partjai mentén Szenegáltól Angoláig fordul elő; a nagyobb folyókon több száz kilométerre is felúszik. A dugong pedig valaha mindenfelé előfordult az Indiai-óceán partvidékén és a délkelet-ázsiai szigetvilágban. Mára élettere több részre szakadt: Ausztrália, Madagaszkár, India, Indonézia egyes partszakaszain található.
A tengeri tehenek rendkívül érzékenyek a környezeti változásokra. Ezért, és a túlzott vadászat miatt mára rendkívüli mértékben megcsappant a számuk. A feltételezések szerint akár 70 éves korukig is elélnek, ám a nőstények néhány évente mindössze egy utódot hoznak a világra, s 15 évbe kerül, míg egy kis borjú felnőttkorba lép. Ezek az élettani sajátosságok is közrejátszottak abban, hogy a tengeri tehenek mára a kihalás szélére kerültek.
