KuriózumKét testvér életét mentette meg ugyanazon donor

Két testvér életét mentette meg ugyanazon donor

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Ugyanattól a donortól kapott új tüdőt egy amerikai testvérpár, akik vallási okokból elutasították a vérátömlesztést, így ún. vértelen átültetést kértek az orvosoktól. A 71 éves Irma Myers-Santana és a 69 éves Anna Williamson évek óta tüdőfibrózisban szenvedett.

tudotranspantacio-testverek

A betegség következtében csökken a légzőfelület, száraz köhögéssel jár, majd a szervezet fokozatos legyengülése akár halálhoz is vezethet. A legújabb statisztikák szerint a tüdőfibrózis már több áldozatot követelt a nők körében, mint a mellrák. A nővérek eleinte nem tudták eldönteni, kinek lenne nagyobb szüksége hamarabb a transzplantációra.

A fiatalabb Anna állapota végül döntéshelyzetbe hozta a nővéreket, hisz a nő oxigénpalack nélkül nem is tudott lélegezni, folyamatosan köhögött, és szinte beszélni sem tudott. Férjével tíz hónapja ment Houstonba, donort keresni. Rá néhány hónapra a testvére állapota is romlani kezdett, így ő is követte testvérét, akivel immár ketten kerestek megfelelő szervet.

A feladat így sem volt kicsinek nevezhető, de a nővérek azt is kikötötték, hogy vértelen transzplantációra van szükségük, mivel jehovisták, és a vallásuk elutasítja a vércserét. A houstoni metodista kórházban vállalták a műtétet, ám donor még mindig nem volt. Kezdetben úgy tűnt, hogy mindkettőjüknek sikerül külön-külön donort találni, mígnem a szervcserét koordináló számítógépes program egy olyan donor nevét adta ki, aki mindkét betegnek megfelelt, és a vércsoportjuk is egyezett. Így Anna kapta a jobb, Irma a bal tüdőlebenyt. A páciensek jelenleg lábadoznak, de már sokkal könnyebben lélegeznek és oxigénpalackra sincs szükségük.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek