A 91 éves Kerestély Zsolt Románia egyik legsikeresebb zeneszerzője, aki több mint 700 slágert írt, de Magyarországon nem ismerik a nevét. Bár mindig szívesen írt dalokat magyar előadók számára is, erre csak ritkán adódott lehetősége. Mivel édesapja református lelkész volt, a családja a kommunizmus éveiben osztályellenségnek számított, és egészségügyi problémákkal is szembe kellett néznie – amputálni kellett az egyik lábát.
Kerestély Zsolt nemrég a Blikknek adott interjút – elmondása szerint ez az első magyar nyelvű interjú, ami vele készült – amiben nyíltan beszélt életútjáról.
„Édesapám református lelkész volt, olyan nevelést kaptam a szüleimtől, ami ma már ritkaságnak számít. Mégis, amikor beköszöntött a kommunizmus, osztályellenségek lettünk, mert nem igazán szerették akkoriban a papokat” – árulta el a Hargita megyei Siklódon született, jelenleg Bukarestben élő zenész.
Zenei pályafutását gyerekkorában orgona- és zongoraórákkal kezdte. Eredetileg fém- és faipari iskolába járt, az iskolából pedig egy vajdahunyadi gyárba került, onnan pedig katonai munkatáborba vitték, mivel „osztályellenség gyermekének” tekintették. A hadseregnél a katonai zenekarban is játszott, és elmondása szerint a zene mentette meg. Ezután Kolozsváron folytatta tanulmányait a konzervatóriumban.
„Még mindig osztályellenség voltam, sokáig nem is engedtek beiratkozni. Végül a rektort kerestem fel, hogy nézze végig a jegyeimet, és ha nem kitűnő mindegyik, egy szót sem szólok, de ha igen, akkor ne büntessen azért, mert az apám lelkész. Végül felvettek” – idézte fel.
Arról is beszélt, honnan ered nála a zene szeretete. „Nagyanyám cimbalmozott, őt hallottam először tercelni, háromévesen rá is csodálkoztam, milyen furcsán énekel. Gyerekkoromban pedig orgonálni tanultam a helyi kántortól, majd jött a zongora.”
A konzervatóriumban töltött években megismerkedett Francisc Munteanu filmrendezővel, aki azt javasolta neki, hogy diplomája megszerzése után költözzön Bukarestbe, amit meg is tett, és elkezdett hangmérnökként dolgozni a televíziónál. Ez egyenes útnak bizonyult a sikerhez. „Mindent kellett csinálnom, de épp ez tett sokrétűvé. Rengeteg stílussal és zenésszel, énekessel találkoztam, később nekik írtam slágereket. Ismertem a stílusukat, a hangjukat, és egyre többen kerestek meg.”
A nagy áttörés 1975-ben következett be, amikor megírta a „Copacul” című dalt, amely gyorsan nemzetközi slágerré vált. Azóta Kerestély több száz dalt írt Románia leghíresebb művészei számára.
Bár Romániában nagyra értékelik, Magyarországon viszonylag ismeretlen. „Valahogy nem foglalkoztak velem. Egy slágerem lett Magyarországon is ismert, a Copacul, amelyet Romániában először Aurelian Andreescu, majd Fuego tett ismertté. A magyar verziót Józsa Erika fordította és Tamás Gábor tette ismertté” – magyarázta a Blikknek.
https://music.youtube.com/watch?v=37Z4xQEz7iE&feature=shared&feature=xapp_share
Elmondása szerint szívesen írt volna több magyar dalt, például Karády Katalinnak és más híres előadóművészeknek abban az időben, de nem kérték fel.
Sikerei ellenére a szakmai elismerés is későn jött. Csak a kommunizmus bukása után kezdett el díjakat és kitüntetéseket kapni zenei munkásságáért. Most, 91 évesen, Kerestély továbbra is komponál, elsősorban zongoradarabokat. Nemrég jelent meg harmadik instrumentális albuma.
„Noha még ma is ismernek és szeretik a dalaimat, már csak zongoradarabokat írok. Épp most készítettem el a harmadik lemezemet. Sajnos, az, hogy amputálni kellett a lábam, megnehezíti a mindennapjaimat” – ismerte el a zeneszerző.
Kerestély Zsolt tisztán emlékszik azokra a megpróbáltatásokra, amikben magyarként és osztályellenségként része volt a kommunizmus éveiben. „Nem volt egyszerű. Egyszer el is jöttek értem, és elvittek egy pártgyűlésre. A pártelnök elmondta, hogy a pap gyereke legyen csak párttag, mert ez így nem járja. Akkor szégyenkönnyek égették az arcom, de szerencsére sokan kiálltak mellettem. Persze, a párttagságot így sem tudtam elkerülni” – emlékezett vissza, és azt is felidézte, hogy egy alkalommal Ceaușescuval is találkozott. „Egy ünnepség után valahogy odakeveredtem hozzá, és kezet fogtunk.”
Bár sok megpróbáltatásban volt része, alapvetően elégedett az életével. „Összességében nagyon szép életem volt, még ha annyi történés is volt benne, amennyi nemhogy egy filmre, de egy sorozatra is elég lenne. A nehézségeket át lehet vészelni, ám arra büszke vagyok, hogy sosem vesztem össze senkivel. A rólam szóló könyvből az a kedvenc mondásom, hogy ha minden ember olyan lenne, mint én, nem lenne soha háború.”
A zeneszerző élete gyökeresen megváltozott, amikor amputálni kellett a lábát, miután már hosszú ideje szenvedett a lábában lévő erekkel. „Régóta szenvedek az ereimmel, sajnos, nagyon gyengék a lábamban. Meg is műtöttek évekkel ezelőtt, hogy kicseréljék az egyik eret, de nem sikerült a műtét. Évekig küszködtem, úgy aludtam, hogy a bal lábamat lelógattam az ágyról, hogy legyen benne vérkeringés. A fájdalom és a fekélyek végül nem hagytak más választást, amputálni kellett” – magyarázta.
Az, hogy egész életében sokat sportolt, most sokat segít neki a mindennapi életben, bár a művégtagot, amit kapott, csak nehezen tudja viselni.
A zene iránti szeretet továbböröklődött a családban, és a fia, aki elismert hangmérnök Romániában, továbbviszi a stafétát.
