KuriózumKawakami, japán utolsó igazi nindzsája

Kawakami, japán utolsó igazi nindzsája

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Gyerekkorom izgalmas nindzsafilmjei jutnak eszembe, melyek verekedéseit a tömbház mögött imitáltuk komáimmal – zéró hozzáértéssel, de a kedv az megvolt. Miből is áll egy valódi bérgyilkos kiképzése? Jinichi Kawakami, az utolsó japán nindzsa erről is nyilatkozott az AFP hírügynökségnek.

Jinichi-Kawakami

A Ban klán tagja, és egyben a huszonegyedik “feje” (főnöke, vezetője) is, aki a családi nindzsa hagyományt 500 évre tudja visszavezetni. Kiképzését 6 éves korában kezdte, Masazo Ishida nagymester keze alatt, és sok évig nem is tudta, hogy speciális, ősi ninjutsu kiképzést kap. Mestere mindig úgy öltözött, mint egy buddhista szerzetes, és csak nagyon későn fedte fel, hogy a tradicionális japán bérgyilkos tanokat adta át számára. Kiképzésének részét képezte az extrém hideg hőmérsékleten való, többnapos életbennmaradás (illetve ennek a tudása), a fájdalom átérzése, az éhezés. Koncentrációs gyakorlatként egy gyertya lángját kellett addig néznie merőn, amíg ő maga is egynek nem érezte magát vele, és igazán magas fákról, falakról, épületekről tanult meg sérülés mentesen leugrani.

Japán fölött azonban eljárt az idő, és már nincs szükség nindzsa klánokra olyan értelemben, ahogyan az valamikor megszületett, de Kawakami mindent eltanult mesterétől: tarsolyában van olyan kémiai tudás is, aminek segítségével vakító füstöt, robbanóanyagot tud készíteni, avagy mérget, ha arra lenne szüksége.

“A kiképzés, vagy ahogy egymás között emlegettük, az edzés nagyon fárasztó és fájdalmas volt. Én élveztem, de csak sok év múlva tudtam meg, hogy bérgyilkosnak edzettek. Az edzés ma már az életem része, és ugyan nem szeretném gyakorolni ezt a tudásom, bizonyos elemeket szívesen tanítanék”, mondta Junichi.

Amikor 19 éves lett, és elvégezte a középiskolát, öreg mestere egy láda régi tekercset, iratot adott át neki, valamint egy tradicionális elismervényt, hogy immár ő is tiszteletben álló nindzsa, és a Ban klán tagja. Ekkor döbbent rá arra, hogy mit is tanult a hosszú évek alatt.

“A filmek sajnos teljesen elferdítették a nindzsákról a valódi képet. Ők nem röpködtek és öltek meg egymaguk 10-20 embert, hanem sokkal inkább lopakodtak, és ha kellett, 3-4 napig is képesek voltak mozdulatlanul, étlen-szomjan egy helyben feküdni, várakozni. Az én kiképzésem is erre irányult, a tulajdonképpeni fegyverek használata rövid idő alatt elsajátítható. A nélkülözés, a fájdalom, az éhség elviselése a legnehezebb”, mondta a ninjutsu mester, Kawakami.

Természetesen Jinichi ma nem ebből él, nem skalpokat szállít a világ különböző alvilági figurái számára. Építészmérnök, de sosem hagyta abba a ninjutsu gyakorlását. “A nindzsák számára ez a világ már idegen, nincs szükség ránk. A tudásom, klánom törvényei szerint, a sírba száll majd velem, legfentebb a múzeumban tekinthetik majd meg az ereklyéimet. Halálos tudásomat teljes mértékben, ahogy én tanultam, nem szeretném senkinek átadni”.

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek