Kálloy Molnár Péter halála olyan űrt hagyott maga után, amelyet nehéz szavakba önteni. A magyar színházi és filmes világ egyik legsokoldalúbb alakja december 1-jén távozott, mindössze 55 évesen, rövid, mégis rendkívül megterhelő betegség után. Bár teste napról napra gyengült, lelkesedése, játékossága és szakmai alázata egészen az utolsó hetekig kitartott.
Azok, akik közel álltak hozzá, látták, hogyan változott meg a színész megjelenése, ahogy a hasnyálmirigyrák alattomos gyorsasággal vette át felette az uralmat. A megtört, lefogyott test mögött azonban mindvégig ott volt ugyanaz a lélek, ugyanaz a mosoly, ugyanaz a kíváncsiság, amely egész pályáját meghatározta.
A színész még december 5-én is fellépett volna a 6Szín Teátrumban – a sors azonban közbeszólt. A színház volt számára minden: menedék, otthon és teremtő tér. Az utolsó pillanatokig reménykedett benne, hogy visszatérhet a közönség elé, és ugyanezt a hitet őrizte a családja is.
Anyósa, Dallos Szilvia így emlékezett vissza a legnehezebb napokra: „Az utolsó percig fogtuk Péter kezét a kórházban, a lányom és két gyermeke is… Nem készült arra, hogy itt hagy bennünket, mindvégig bízott benne, hogy kijön, mint ahogy mi is. Azt hittük, van visszaút. Még most sem hiszem el, ami történt, nagyon megviselt Péter halála… Reggeltől estig csörög a telefonom, nem győzöm fogadni a részvétnyilvánításokat. Pétert mindenki szerette, nagyon rendes és kiváló művész volt.”
A betegséggel folytatott küzdelméről kevesen tudtak részleteket. A barátok és kollégák érezték ugyan, hogy valami nincs rendben, de a fájdalmait igyekezett elrejteni. A diagnózis tavasszal vált bizonyossá, de addigra a szervezete már komoly harcot vívott. A folyamat gyors, kegyetlen és visszafordíthatatlan volt.
A gyász hírére az egész szakma megmozdult. Rendezők, színészek, zenészek és régi pályatársak búcsúztak tőle nyilvánosan. Legjobb barátja, Hatvani Balázs így ragadta meg Péter személyiségének egy olyan oldalát, amelyet kevesen láttak igazán:
„Mindenben segített: ha kellett, lámpákat cipelt, ha kellett, jelmezt vadászott velünk, ha kellett, segített a feszült helyzetekben, vagy akár reggelinél megkente a már-már hagyománynak számító bageleket mindenkinek. Egyetlen ilyen hazai színész nincs még egy.”
Az utóbbi évtizedek egyik legszerethetőbb művésze nemcsak alakításaival, hanem emberi jelenlétével is maradandót alkotott. A sokoldalúsága, a humora, az érzékenysége és a kollektív alkotás iránti rajongása egy olyan közösséget formált maga körül, amely most döbbenten és összetörve áll a veszteség előtt.
Felesége, Lestár Ágnes arra kér mindenkit, aki szerette Pétert, hogy közösen búcsúzzanak el tőle. A temetés időpontja: december 19., 12:00 – Fiumei úti temető.
Bár a színészt elragadta egy könyörtelen betegség, a története, a hangja, a szerepei és személyessége velünk marad. Az ország nem csupán egy tehetséges művészt veszített el — hanem egy olyan embert, akiből tényleg csak egy volt.
