Egész Európának követnie kellene Dánia példáját, és be kellene tiltania a mobiltelefonokat az iskolákban, mondta Rasmus Meyer, az ország jóléti bizottságának elnöke – írja a The Guardian.
Meyer szerint a mobiltelefonok betiltása az iskolákban segít megtanítani a fiatalokat arra, hogy analóg közösségek részévé váljanak, és eddzék a figyelmüket.
A bizottság gyerekek jólététét vizsgáló jelentése szerint a digitalizáció komoly problémát jelent a kisebb gyerekek és fiatalok életében. A jelentés 35 ajánlása között szerepelt egy olyan jogszabály-módosítás, amely megtiltja a telefonok használatát az iskolákban és az iskolán kívüli oktatásban is, amit a kormány el is fogadott. A bizottság szerint a 13 év alatti gyerekeknek nem kellene saját telefonnal vagy táblagéppel rendelkezniük.
Meyer szerint ezt az intézkedést minden európai országnak be kellene vezetnie. „Ha öt év múlva rájövünk, hogy jobb volta telefonokkal, akkor újra bevezethetjük azokat. De nem hiszem, hogy ez lesz a helyzet” – magyarázta.
„Az iskoláknak telefonmentesnek kellene lenniük, hogy a fiatalok elszakadhassanak az online élettől, megtanulják, hogyan kell analóg közösségekben élni, és hogyan kell edzeni a figyelmüket… Ez egyúttal az iskolák védelmét is szolgálja, és azt, hogy tiszteletben tartsuk őket, mint társadalmunk fontos intézményeit, amelyeket nem szabad, hogy gyarmatosítsanak ezek a digitális platformok” – tette hozzá a szakértő.
Elmondta, hogy azok a gyerekek, akiknek nem volt telefonjuk az iskolában, jobban tudtak figyelni, többet játszottak egymással és nyugodtabbak voltak a tanórák alatt. „Ez a technológiai fejlődés olyan gyorsan történt, hogy mi, mint társadalom lemaradtunk. Ez a mi kísérletünk arra, hogy a fejlődés előtt járjunk, és visszavágjunk a gyerekek életének kommercializált digitalizációja ellen” – mondta Meyer.
„Tekinthetjük ezt elutasításnak, vagy tekinthetjük úgy is, mint egy módot arra, hogy megvédjük a gyerekkort az olyan technológiáktól, amelyek bizonyítottan károsítják sok gyerek önbecsülését és figyelmét” – folytatta.
A bizottság megállapította, hogy a dániai fiatalok 94 százalékának volt közösségi média fiókja, mielőtt betöltötte volna a 13. életévét – annak ellenére, hogy több közösségi médiaplatform esetében elvileg ez az alsó korhatár -, és hogy a 9 és 14 év közötti fiatalok átlagosan napi 3 órát töltöttek a TikTok-on és a YouTube-on.
„Nem engednénk, hogy a gyerekek bevigyék a PlayStationt az osztályterembe, de valójában ez történik minden nap, amikor megengedjük, hogy behozzák a telefonjukat.”
A szakértő ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a gyerekek online biztonságát gyakran figyelmen kívül hagyják. „Megdöbbentő, hogy elfogadjuk, hogy sok gyerek napi 8-10 órát tölt a telefonján. Sokat foglalkozunk a fizikai világuk biztonságával, de szülőként és társadalomként az online világról már lemondtunk.”
Egy Koppenhága közelében lévő város, Frederiksberg egyik iskolájában már 2018 óta nem használnak mobiltelefonokat, és az iskola igazgatónője, Helle Bjerg szerint ez a gyakorlat rendkívül előnyösnek bizonyult.
A tanítás utáni tevékenységekhez megengedett ugyan a telefon használata, de arra bíztatják a gyerekeket, hogy inkább egymással töltsék ezt az időt és a szabadidős terem ajtaján egy tábla figyelmeztet: „A mobiltelefonok nem tűnnek el, de a baráti hálózatok igen.”