A téli hónapok ideje alatt szinte mindenki ki van téve a megfázásos betegségeknek, nemcsak az idősebbek és gyerekek betegedhetnek meg könnyebben, de az erősnek hitt felnőttek is.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Ha ezt meg szeretnénk előzni, készítsünk immunerősítő természetes gyógykészítményt, amelyet nyugodtan fogyaszthatnak a nagyszülők, de a kisgyerekek is. Ha viszont nem lépünk időben, akkor számoljunk a kellemetlen tüsszögéssel, orrfolyással, torokfájással, netán lázzal.
Szükségünk lesz:
– két közepes nagyságú bio citromra
– 200 gramm mézre
– 1 darab gyömbérre
– fél literes befőttesüvegre
Elkészítés:
Először is mossuk meg jó alaposan a citromokat, vágjuk fel karikákra, ezután hántsuk meg a gyömbért és vágjuk igencsak apró szeletekre.
Ha ezzel készen vagyunk, tegyük bele egy turmixgépbe, majd jól dolgozzuk össze. Ezt követően adjuk hozzá a mézet, majd ismét jöhet egy keverés a botmixerrel s kész is.
Tegyük befőttes üvegbe az egészségmegőrző alapanyagot, majd mehet a hűtőbe.
Mindennap egy kanállal ajánlott bevenni belőle, gyerekeknek teáskanálnyi adag javasolt. De forró teába is bele lehet keverni, talán így még hatásosabb.