Népszerűek a műanyag tárolóedények, hiszen a tegnapról megmaradt ebédet praktikusan el tudjuk helyezni a hűtő fiókjaiban, így nem kell eldobni az ételt. Sokan azért is kedvelik ezeket a kis dobozokat, mert így könnyedén magukkal tudják vinni az elemózsiájukat a munkahelyre, de a gyereknek is ilyenbe pakolják be a szendvicseket.
A gondot az okozza, hogy egy idő után a műanyag dobozok átveszik az ételek szagát, így megtörténhet az, hogy a reggel bepakolt süti, mikor ebédszünetben a munkahelyünkön el szeretnénk fogyasztani, kolbászillatúvá válik. Ez elég kellemetlen tud lenni.
Minden használat után ezért mossuk ki meleg vízzel az edénykéket, használjunk ecetet, úgy, hogy hagyjuk állni benne legalább 3 percig.
Egy másik megoldás, hogy miután elfogyasztottuk a finomságot, szórjuk meg sóval az edényünket, hogy mire odajutunk, hogy elmossuk, addigra már a zsír feloldódjon, és a szagok is enyhébbek legyenek.
Egy ugyancsak másik praktika, hogy egyszerűen borítsuk be az edényt egy darab újságpapírral, miután megettük a kaját belőle, de ott van a mindenre jó szódabikarbóna: egy kevés vízzel készítsünk sűrű krémet, majd azzal dörzsöljük át a műanyag tárolót, hagyjuk állni egy napig, majd mossuk el, de ha nem szabadultunk meg a kellemetlen szagoktól, ismét készítsünk szódabikarbónás pasztát, és ismételjük meg a procedúrát.