A Filantropikum csapatával belevetettük magunkat a napsütötte reggelbe és meglátogattuk az Ócskapiacot. Már rég sejtettük, hogy nem hiába vesztődik el vasárnap délelőtt a város nagy része a forgatagban. Lázasan keres mindenki, és aki igazán kincsre akar bukkanni az tudja hogy : “ Ki korán kel aranyat lel!”.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Arra voltunk kíváncsiak, hogy mit és mennyiért lehet kapni, mennyi alkudható le és mennyi a portéka valódi ára. A fürkésző szemek gyakran nem akadnak meg egy-egy valódi kincsen, de meglepetésünkre bőven akadt ezekből is, a sok csili-vili, agyonhasznált portéka mellett.
Összeállítottunk egy Top 10–es kincs-listát az értékek függvényében:
10. Piros ételhordó: 2,5 Euró az eszmei értéke miatt drágább, mondja a néni, mert ebben hordta az ételt az unokájának. Alkudhatóság 33%, így a Filantropikum kedvező áron kapja.
9. Nyaklánc ömlesztve. Az ár 2-5 Euró/darab. Alkudhatóság hozzávetőleg 20%.
8. Működőképes Niso filmezőgép, félig leforgatott filmtekerccsel, zoommal és sok más extrával. Kezdőár 17 Euró – alkudhatóság 15%. Internetes ár, hozzávetőleg 75 Euró.
7. Írógép, Mercedes 250-es modell, technikailag funkcionális, jó állapotban. Kezdő ár: 20 Euró amiből, sikerült 25%-ot alkudni. Internetes ára megközelítőleg 40 Euró.
6. Nem fajtiszta, törzskönyv nélküli, 8 hetes kutyakölyök. Irányár: 25 Euró. Alkudhatóság 30%-35%.
5. Masszív, szépen megmunkált, háromkarú réz gyertyatartó Ár: 28 Euró. Alkudhatóság 5 Euró.
4. Rézmozsár, ezüst öntvénnyel – bizonygatja ütögetve portékája oldalát az eladó. Nagyon eladó volt így, 35 Euróról indultunk és 25-ig ment az alku. Internetes ár megközelítőleg 30 Euró.
3. Fakeretes működő faliórák. Ára 45 Euró – nem alkudható, javítást és garanciát vállal a tulajdonos.
2. Eredeti AEG, 1910 körüli, Berlin asztali fém ventilátor. Jó állapotban. Irányár 225 Euró. Alkudhatóság maximum 20%. Internetes kezdő aukciós ár 5oo Euró.
1. Első helyezett: Gazelle holland női kerékpár, kifogástalan állapotban, csak egy pár alig észrevehető apró harci sérüléssel. Irányár 275 Euró. Lealkudott végső ár 2oo Euró. Internetes oldalakon másodkézből 500 Euró, Gyári ár: 900 Euro.
A mai kincsvadászatról a Filantropikum csak egy szép kék széldzsekivel tért haza, de jövő vasárnap újra belevetjük magunkat a kincsvadászatba.
Van-e kedvenc tárgyad, amit az ócskáról vásároltál aprópénzen és a szívedhez nőtt, vagy van-e személyes történeted a “kincsvadászatban”? Ha igen várjuk hozzászólásaitokat és osszátok meg a bejegyzést hogy mások is rábukkanhassanak egy-egy kincsre.
Cikk és fotók: Ilyés Zsolt