A ma született embereknek több mint fele megéri majd a 100 életévét, míg a ma 50 éveseknek minden esélyük megvan arra, hogy 90 évig éljenek, ha megfelelően gondoskodnak az egészségükről. Ám mi értelme van sokáig élni, ha nem örvendünk jó fizikai állapotnak? Egy kutatásban olyan idős emberek árulták el az örök fiatalság titkát, akik egészségesek és teljes szívükből örvendeni tudnak az életnek.
A California-Irvine Egyetem szakemberei által végzett kutatás vezetője, Claudia Kawas neurológus elmondta, az idősek egybecsengő állítása az volt, hogy mindenki fogadja meg az édesanyja tanácsait az étkezésre vonatkozóan. Úgy kell csinálni a dolgainkat, ahogy az óvodában tanultuk, étkezzünk egészségesen, tornásszunk, olvassunk, járjunk társaságba, hogy megőrizzük agyi aktivitásunkat. Kerülni kell a stresszes helyzeteket, próbáljunk boldogok lenni.
Fizikai gyakorlatok: bármilyen rendszeres fizikai aktivitás évekkel hosszabbíthatja meg az életet. Szakemberek szerint a napi testedzés felér egy hosszú sétával, a kertészkedés pedig ugyanannyira hatásos, mint a megterhelő fizikai gyakorlatok. Napi 30 perc testmozgás elégséges, míg napi 45 perc az ideális ebből a szempontból.
Étrend-kiegészítők: a vitaminok és ásványi anyagok a közvélekedéssel ellentétben nem hosszabbítják meg az életet – derült ki a kutatásból. A szakemberek főleg az E-vitamin iránt érdeklődtek, mivel más tanulmányok azt hangsúlyozták, hogy az E-vitamin erős antioxidáns, és segít megelőzni a demencia kialakulását. A kaliforniai kutatás viszont nem bizonyított semmiféle előnyös hatást.
Testsúly: egy másik mítosz, amit le kell rombolni. A kutatók szerint a testsúly a különböző életkorokban változik, így teljesen felesleges erőfeszítéseket tenni, hogy fiatalkori testsúlyunkat idős korban is tartani tudjuk. 70 éves kor után a plusz kilogrammok egyáltalán nem befolyásolják az egészséget, míg 90 év után a többletkilók kifejezetten jótékony hatással vannak. Ugyanez érvényes a vérnyomás esetében is. Az 50-60 éves korosztályra jellemző vérnyomás nem egyezik meg a 80 éves generációra jellemző ideális vérnyomása. A plusz kilogrammok idős korban segítenek megvédeni a fertőzésektől és „táplálják” az agyat. A magas vérnyomás elfogadható idős korban, mivel optimalizálja az agy és a test vérellátását.
Kávé és alkohol: a kutatás szerint napi néhány kávé előnyösen hat a szervezetre és meghosszabbítja az életet. Ugyanez érvényes a mérsékelt alkoholfogyasztásra is, ám a szakemberek azt javasolják, hogy akik eddig sem voltak kávé- és alkoholfogyasztók, azok már ne iktassák be ezeket az étrendjükbe.