Ön is imádja, ha a kávéján egy ujjnyi tejszínhab magasodik, ám nem akar sokat költeni egy tejszínhabgépre? Nem is kell, ugyanis van néhány egyszerű trükk, amely által gépi segédlet nélkül is kitűnő tejszínhab varázsolható.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Nincs is szükségünk egyébre, mint friss tejre és egy befőttes üvegre, amelyiknek teteje is van. Öntsünk az üvegbe annyi tejet, amennyit öntenénk a kávéba. Ha többet szeretnénk készíteni, akkor is maximum az üveg felét töltsük fel tejjel, hogy maradjon hely a habnak is. Ezután tegyük rá az üvegre a fedőt, majd erőteljesen rázzuk fel a tartalmát, mindaddig amíg a tej nem kezd habot ereszteni.
Az egész művelet alig fél percet vesz igénybe. Ezt követően távolítsuk el a fedelet, és tegyük a befőttesüveget a mikrohullám sütőbe, és 30 másodpercig nagy hőfokon melegítsük, ez által megkeményedik a tejszínhab. Ez után nincs más hátra, mint a kávéval elfogyasztani az elkészített habot. A módszer még hatékonyabban működik, ha zsíros tejet, vagy tejszínt használunk alapanyagul.