Mager Sachiko beleszeretett a magyar kultúrába és a magyar zenébe, ezért alapította meg a Fény Gyerekkórust, ahol a japán gyerekeknek magyar dalokat tanít.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Az olimpia alkalmából a Fény Gyerekkórus énekesei nagyszerű gesztus tettek a magyar sportolók és szurkolók felé: elénekelték a Soho Party „Éjjel soha nem érhet véget” című dalát, természetesen magyarul.
„A magyar szurkolók világhírűek, s az a hangulat, amit a lelátókról a buzdításukkal varázsolnak, Japánba is eljutott. Bár a következő dal elsősorban a futballhoz kapcsolódik, a japán gyerekek szeretettel küldik a produkciót a magyar olimpiai csapatnak és a magyaroknak is” – áll a Hungarian Culture Tokyo hivatalos YouTube-csatornáján.