Gondolkoztunk már azon, miközben a Mona Lisa többszöri árverésre került, T-Rex csontvázakat nézegetünk, hogy ez nem volt mindig így?
A múzeumok koncepciója jelentősen változott az elmúlt évszázadok folyamán. A reneszánsz korban a művelt olaszok már galériákat hoztak létre ősi és klasszikus ereklyék, művészeti tárgyak mustrálására. Az európai nemesi családok jómódjukat fitogtatták gyűjteményeik megtekintésére épült galériákkal, amiben utazásaik során gyűjtött tárgyaikat, trófeáikat állították közszemlére – bár ez inkább más nemesi családok csodálatára voltak szánva. A 17. századi tudományos forradalom során a természettudósok és kutatók igazi mennyországként élték meg ezeket a gyűjteményeket – de a múzeum koncepció még mindig váratott magára.
1683-ban, egy természettörténeti magángyűjteményt ajándékoztak az Oxfordi Egyetem számára azzal a feltétellel, hogy a gyűjteményt megtekintésre bocsájtják a köz számára, azaz nyílt kiállítást rendeznek, amire bárki elmehet. Az Ashmolean Múzeum vált így az első permanens és publikus múzeummá, amit egy társaság pénzelt, úgymond. A következő században már ismerős névvel találkozhatunk, ugyanis ekkor nyíltak meg a Louvre és a British Múzeum kapui, amelyet már a kormányok finanszíroztak, és nevelés-oktatási jelleggel ruházták fel azokat.
Természetesen a múzeumok velejárói azokat a kis üzletek is, amikben a relikviákról készült fotókat, kicsinyített másolatokat lehetett vásárolni, így pedig, mint olyan, ezek is a múzeumok megnyitásával együtt számítják létezésüket.
