Fogyasztói társadalomban élünk, ahol az élet minden pillanatában ki vagyunk téve egy szolgáltató ajánlatainak. Ez napjainkban gyakorlatilag elkerülhetetlen. Mint fogyasztók természetesen a legjobb szolgáltatást szeretnénk a legideálisabb áron. A gyakorlat azt mutatja hogy a profitorientáltáság miatt a szolgáltató a leggyengébb árút próbálja a fogyasztóra sózni a lehető legmagasabb áron. Egy olyan ördögi kör generálódik, amelyben leggyakrabban a fogyasztó húzza a rövidebbet.
A tudatosság elengedhetetlen az élet ezen területein is, hogy azt érezzük hogy egyensúlyban van az általunk befektetett energia (vagy akár pénz), a kapott energiával (termék, szolgáltatás).
Mire lenne szükség ahhoz, hogy a dolgok egyensúlyba kerüljenek? – csak egy kis odafigyelésre, lelkiismeretességre, becsületességre. De mi történik akkor, ha a szolgáltató nem rendelkezik ezekkel az erényekkel? Ilyenkor szembesülünk azzal, hogy átvertek, hogy hitegetnek, hogy visszaéltek a jóindulatunkkal, hogy nem figyeltek az igényeinkre, nem működik a kommunikáció és más kellemetlenségek.
Mint vásárló gyakran kerülünk olyan helyzetbe hogy legszívesebben “jól kipakolnánk” és melegebb éghajlatra küldenénk a szóban forgó személyt. Sokan meg is teszik, akik hagyják eluralkodni a dühöt és a tapasztalat azt mutatja, hogy ez csak ritkán vezet egy jó megoldáshoz.
De akkor hogyan adjuk mindezt a másik tudtára?
Egyáltalán van jogunk reklamálni, panaszt emelni, dühbe gurulni – tevődik fel egy spirituális kereső fejében a kérdés. Ezáltal nemcsak az Ego igényét elégítem ki?
Ezek a kérdések mocorogtak bennem is a minap, amikor átverve éreztem magam egy utazási ajánlattal kapcsolatban. Bevallom volt egy pillanat, amikor már nem is akartam tudatos vásárló lenni, csak átadtam magam az érzelmeimnek és Ego ide-oda, éreztem, hogy megmondom a magamét. Nehezen sikerült előszedni a tarsolyból a megfelelő módját a kommunikációnak, és tartani megfelelő hangszínt és attitűdöt. Bevallom csak részben jártam sikerrel a gyakorlatias része a dolognak elrendeződött de, az “autoritér szolgáltatói tudatossággal” felfegyverkezett kishölgy mégis Ő vitte a pálmát Én meg nem tudtam lenyelni ezt a gombócot. Fogyasztói lelkem nem talált nyugalomra és tovább fonódtak bennem a kérdések láncai. Vajon volt jogom számon kérni? Az igényeimről beszéltem vagy kioktattam? Vajon az Egom vezérelt? Vajon képes volt megérteni?, Vajon segített a visszajelzésem hogy változtasson a magatartásán? mégis mi a francért vagyok még most is nyugtalan?
A választ egy olyan személy tudatosságán át kaptam, akinek gondolataihoz és világképéhez mindig lehet nyúlni, ha az élet dolgaival elakadsz. Így találtam kérdéseimre választ Eckhart Tolle sorain keresztül, aki ezt írja:
“ A panaszkodás nem keverendő össze a jogos szóvá tevéssel, amikor valakit informálsz egy hibáról vagy hiányosságról, hogy azt korrigálni lehessen. A panaszkodástól való tartózkodás azt sem jelenti, hogy eltűrnéd a rossz minőséget, vagy helytelen viselkedést. Nem az Ego megnyilvánulása, ha közlöd a pincérrel, hogy hideg a levesed és azt meg kéne melegíteni-feltéve hogy csak a tényközlésre szorítkozol, ami egy semleges dolog. Ha azonban azt mondod: Hogy merészel nekem hideg levest fölszolgálni ? -az már panaszkodás. Abban már olyan Én van, aki imádja, ha a hideg leves kapcsán személyes megtámadást érezhet s abból a maximumot igyekszik kihozni. Olyan Én, aki élvezi, ha valakit rossz fényben tüntethet fel. A panaszkodás ez esetben az Egot szolgálja, nem a változtatást… Amint tudatára ébredsz a benned lévő Egónak, az tulajdonképpen már nem az Ego, hanem csupán egy régi kondicionált elme minta. A tudatosság és Ego nem létezhet egyidejűleg. A régi elmeminta vagy mentális szokás egy ideig még életben maradhat, és újra felbukkanhat, mert a kollektív emberi tudatlanság több ezer éves lendítőereje hajtja, ám valahányszor felismered, gyengül.”