KuriózumHét lakható bolygó van galaxisunkban

Hét lakható bolygó van galaxisunkban

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Hét lakható bolygó van galaxisunkban a témával foglalkozó kutatócsoport szerint.

A lakható bolygók katalógusában a projekt egy évvel ezelőtti indulásánál mindössze két égitest szerepelt, mostanra azonban a lista további öt planétával egészült ki – olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.

Fotó: PHL@UPR Arecibo,ESA/Hubble,NASA

Mint Abel Mendez, a projekt vezetője kiemelte, a kutatócsoport arra számított, hogy egy év alatt egy, legfeljebb két új bolygó kerülhet be a katalógusba.

Jelenleg 900 exobolygó, azaz a Naprendszeren kívüli planéta létét igazolták és további 2500 jelölt vár „igazolásra”. Lakható viszont alig-alig akad az égitestek között.

Abel Mendez csoportja egy-egy bolygó lakhatóságának eldöntésénél három szempontot vesz figyelembe: azt, hogy mennyire stabil a szülőcsillag által a planétára sugárzott hőenergia mennyisége, valamint az égitest tömegét és méretét. A változócsillagok körül keringő gázóriásokon kevésbé valószínű az élet, mint a stabil napok melegében „sütkérező” kisebb kőzetbolygók esetében.

A projekt céljait ismertetve Abel Mendez rámutatott, hogy elsősorban tudományos programról van szó, amely azonban a szélesebb publikum számára is fontos.

„Egyre-másra születnek a közlemények, amelyek új, lakható bolygók felfedezéséről tudósítanak, és ez zavarba ejti a laikusokat. Úgy gondoltuk, hogy hasznos lehet egy mindenki számára elérhető katalógus létrehozása” – magyarázta a szakember. Hozzátette: az online bolygóadatbázisban kutakodók száma havi átlagban tízezer és harmincezer között van.

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek