Több munkahelyet és egészségesebb alkalmazottakat várnak a göteborgi hatóságok attól a kezdeményezéstől, amely szerint a napi nyolc óra helyett csak hatot kellene dolgozniuk az alkalmazottaknak. A kezdeményezéshez valamennyi göteborgi cég csatlakozott – írja a Le Monde.

A helyi hatóságok úgy vélik, hogy az egészségügyi szabadnapok és a munkahelyi balesetek számának csökkenése fedezi a munkaórák csökkenéséből származó bevételkiesést, valamint azon szakértőknek a bérét, akik a megváltozott munkakörülmények között dolgozó alkalmazottak visszajelzéseit dolgozzák fel és rendszerezik. Az összeget egyébként 550-770 ezer közötti euróra becsülik.
Mats Pilhem, Göteborg alpolgármestere és a projektet kezdeményező Baloldali Párt tagja elmondta, rá szeretnének mutatni a csökkentett munkaidő előnyeire.
Svédország második legnagyobb városában 550 ezren élnek, a metropolisz övezetben pedig közel egymillióan. Göteborg Svédország egyik fő egyetemi és kulturális központja.