Néhány éve kizárólag tárolóhelyként tekintettek a tetőtérre, és nem tulajdonítottak neki ennél több hasznot. Szerencsére, idő közben felismerték annak hatalmas előnyeit, és ezáltal ma már 100 százalékosan lakható területté alakítható.

Ezerféle rendeltetése lehet a manzárdrésznek: berendezhető odafenn egy iroda, kikapcsolódásra és feltöltődésre alkalmas nappali, és miért ne, egy kényelmes és tágas fürdőszoba, illetve gyerekszoba is! Még a hálószoba is jó megoldásnak bizonyul. Valójában, nemigen szól semmi az ellen, hogy alvóhelyiséget alakítsunk ki a tetőtérben, amelyet csakis a pihenésre szánunk.
Elsősorban az szól mellette, hogy a tetőtéri hangulatot semmilyen más helyiségben nem találhatod meg a lakásban. Az intimitás, amely odafenn születik, azt nehéz máshol abban a formában kialakítanod. Hála a tipikus tetőtéri ablakoknak, napközben világos és hangulatos a szoba, éjjel pedig jólesik a csillagos ég „alatt” aludni.
Aztán, a tetőtéri hálószoba kiváló megoldás a serdülő tinédzserek számára, akik kis szabadságot szeretnének maguknak, a saját világukban, vagy a kisgyerekeknek, akik bármikor képesek hatalmas ricsajt csapni, ami zavaró lehet a vendégekre nézve.
Egyébként semmi különbség nincs a tetőtéri háló és a „lenti” szoba berendezése között. Egyedüli hátrányt jelenthet az, hogy a tetőtér miatt másak a falméretek, amelyekhez bútor szempontjából alkalmazkodni kell, továbbá a lépcsők megmászása is olykor gond lehet.