Több újságcikkben, internetes fórumon, televíziós műsorban találkozni azzal a kijelentéssel, hogy ahhoz, hogy valamit sikerre vigyünk, komoly motivációra van szükség. Ebből kiindulva nagyon fontos, hogy a motivációnkat megőrizzük, és ehhez elsősorban az kell, hogy az alábbi hibás felfogásokat elkerüljük.
1. Azért dolgozok, mert megfizetnek
Richard Ryan, a Rochesteri Egyetem professzora egy kutatást végzett ebben a témában, és arra jött rá, hogy ha valaki csak azért dolgozik, hogy a hónap végén kézhez kaphassa a fizetését, akkor egyszerűen nem veszi észre a körülötte lévő lehetőségeket. Elcsépelt közhely, de nem látja a fától az erdőt. Persze szükség van pénzre, amiből élni lehet, de észre kell venni azt is, hogy mi az ami igazán érdekel, melyek a határaink, amiket ha túllépünk, új utak nyílnak meg előttünk.
2. Nincsen kitűzött cél
Ez egyszerű, hiszen addig, ameddig nem tudja valaki, hogy mit szeretne elérni, megvalósítani az életben, addig a napjai motiváció nélkül fognak eltelni. Nem kell egyből óriási vágyálmokat megvalósítani, elégséges az, ha apróbb célokat tűzünk ki.
3. A megfelelő pillanatra várva
Nincs igazán ilyen az életben. A Pickthebrain.com szerint ahhoz, hogy több motivációnk legyen, gyorsan kell cselekedni, ilyenkor az agyunk, a kreativitásunk is szárnyal.
4. A tökéletes munkahely kiválasztása
Az nem gond, ha olyan munkahelyet szeretnénk, ahol jól érezzük magunkat, ahol tudunk fejlődni, de azt vegyük figyelembe, hogy tökéletes állás nincsen, és erről ábrándozni felesleges időtöltés. Igyekezzünk mindenből kihozni a legtöbbet, és van amikor meg kell elégedni az elég jó teljesítménnyel, és a tökéletességet felejtsük el.
5. Önbizalomhiány
Ahhoz, hogy motiváltak legyünk, elengedhetetlen az, hogy bízzunk magunkban, képességeinkben. Ha mi nem bízunk abban, hogy amit teszünk az jó, hogy várjuk el másoktól, hogy elhiggyék ezt nekünk? Ne hagyjuk, hogy ezek az emésztő, sötét gondolatok felülkerekedjenek, inkább keressünk magunkban pozitív tulajdonságokat, képességeket.
6. Koncentráljunk, ne hagyjuk, hogy bizonyos dolgok elvonják a figyelmünket
Ilyen lehet például a sok tévénézés, internetfüggőség. Egy ideig úgy tűnhet, hogy ezek a tevékenységek pihentetőek, de pár órán belül majdnem olyan fáradtnak érezzük magunkat, mintha dolgoztunk volna. Semmilyen produktív dolgot nem teszünk, ezért a motiváció teljes hiányával kell ilyenkor számolni.
7. Mindig másokhoz hasonlítjuk a helyzetünket
Az egyik legkönnyebb módja annak, hogy elveszítsük a motivációnkat, ha folyamatosan másnak a teljesítményéhez, életéhez viszonyítjuk a sajátunkat. Inkább azt kell megtalálni, hogy mi az, amiben mi vagyunk a jobbak, az ügyesebbek, tehetségesebbek. Nem vagyunk egyformák, ezért nem is lehetünk ugyanolyan jó kertészek, mint a szomszédunk, de lehet, hogy sokkal finomabban főzünk. Erre kell építeni az életünket.
8. Türelmetlenség
Egyik percről a másikra nem fognak csak úgy megvalósulni a dolgok, amiket szeretnénk. El kell határozni, hogy 2,3 vagy 5 év múlva akarjuk azt a bizonyos szintet elérni abban, amire vágyunk, amellyel elégedettek leszünk. Eközben persze folyamatosan dolgozni kell, anélkül nem fog menni. Türelmesnek kell lenni, mert hanem csak úgy érezzük, hogy hiába dolgozunk, nem ér semmit az erőfeszítés, és így a motivációnak is annyi.