A szép négyzet alakúra vágott szeletelt sajt, amelyet leggyakrabban szendvicsek közé rakunk, és a gyerekek is előszeretettel fogyasztják, mert szépen be van csomagolva, egyszerű kibontani, az alábbi videóban látható kísérlet alapján még a műanyagnál is rosszabb.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Az eredeti sajt már szobahőmérsékleten kissé meglágyul, kánikulában már kezd rendesen olvadozni, ha meg odatesszük a tűzre egy lábasba, akkor teljesen felolvad.
Az alábbi felvételen azonban egy a tűzhely begyújtására használt öngyújtóval igyekeznek megolvasztani a sajtot, de ez sehogy sem sikerül, mindössze összekormozódik a széle. A megdöbbentő talán az, hogy a csomagoláshoz használt műanyagtasak természetesen gyorsan összezsugorodik, ha tűz éri, de a sajtunknak semmi baja nem lesz, csak egy kissé szikrázni, pattogni kezd a sarka.
Ez azért ad némi fejtörésre való okot, nemde?
Gondolkodjunk el, hogy mire adunk ki a pénzt az üzletekben, például egy ilyen termékre, hogy azt majd hazavigyük, és a tányérunkra tegyük.