A The Daily Mail által publikált orvosi szakjelentés alapján minél több elektronikus tárgy, kütyü van a hálószobánkban, annál nehezebb az elalvás és a nyugodt pihenés, aminek hosszútávon komoly egészségügyi kockázatai lehetnek. A szakértők szerint, ha valaki nem képes 7–8 órát éjszakánkét aludni, később akár olyan betegségekkel nézhet szembe, mint a cukorbetegség, a depresszió, az elhízás, vagy a rák.

alvas

Richard Stevens professzor, aki a mellrák kutatásával foglalkozik, azt mondja, hogy itt az ideje annak, hogy újra felfedezzük a sötétség varázsát, azt, hogy nem kell állandóan égve hagyni az erős fényű lámpákat, égőket, hiszen ezek megakadályozzák azt, hogy agyunk felkészüljön az álomba merülésre, lefekvésre, és ez nem tesz jót az egészségünknek.

A szakember szerint az emberek bioritmusát nagyban meghatározza a napfény, aminek hatására speciális hormonok termelődnek, a gének is másképp viselkednek, mint sötétben, és a testhőmérsékletet, valamint az emésztést is szabályozza a fény, illetve annak hiánya. A mesterséges megvilágítás ezt a természetes rendszert állítja fejetetejére.

Stevens azt tanácsolja, hogy minden elektromos, sugárzást kibocsátó tárgyat vigyünk ki a hálószobából, ha mélyen szeretnénk aludni, hiszen ezek károsan hatnak a természetes bioritmusra, testműködésre. Ugyanakkor ne engedjük be az utcáról besütő erős fényeket sem, különösen figyeljünk a kisbabákra is, akik még érzékenyebben reagálhatnak arra, ha a kinti közvilágítás fényei besütnek a babaszobába, netán a kiságyukra.

A tudósok szerint az erős éjszakai fények megakadályozzák az elalvást, nyugodt pihenést elősegítő melatonin nevű hormon termelődését, ami a legújabb kutatások szerint segíthet a mellrák, megelőzésében, legyőzésében. Ezt arra alapozzák az orvosok, hogy az éjszakai műszakban dolgozó nőknél magasabb a mellrák kialakulásának az esélye, de az éjjel dolgozó férfiaknál is több prosztatarákost jegyeztek, mint a nappali munkástársaik körében.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.