Fogaink és csontjaink megerősítésének egyik egyszerű módja a tápanyagokban gazdag gyógyteák fogyasztása. Amikor egy egészséges diétával társítjuk a teafogyasztást a meglévő csontproblémáink megoldódhatnak.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Az alábbi növényekből érdemes teát főzni a következő recept alapján: vegyünk 30 gramm növényt, tegyük bele egy legalább 1 literes üvegbe. Öntsünk rá forró vizet és legalább 4 órán át hagyjuk állni, majd utána kortyolgassunk belőle a nap folyamán.
Mezei zsurló: szilíciumban és magnéziumban gazdag, ezért kiválóan erősíti a kötőszöveteket, csontokat és fogakat. Naponta kétszer igyunk zsurlóteát, ami segít a kalcium felszívódásában is. Fontos, hogy a növényt már tavasszal leszedjük, mivel a friss hajtások igénybe vehetik a vesét.
Csalán: leveleiben találunk vitaminokat (béta-karotint, C-, B-, és K-vitamint), flavanoidokat, klorofillt, vasat, kalciumot és káliumot. Készítenek csalánfőzeléket is, ami magas vitamin, ásványianyag- és fehérjetartalma miatt tápláló étel. Egy csésze csalántea 300-500 milligramm kalciumot tartalmaz.
Zab: megfelelő arányban tartalmaz lassan beépülő energiát, komplex szénhidrátokat, fitoösztrogént, B-vitamint és kalciumot, ami erősíti a csontozatot, valamint magnéziumot, ami a stresszhatásokat csökkenti.
Tulsi, avagy a szent bazsalikom: többek között gyulladáscsökkentő, védi a testet és az agyat a stressz káros hatásaitól. Továbbá jó hatással van a kedvünkre is és használható antidepresszánsokkal együtt. Ezek mellett a szent bazsalikom eltávolítja a vízből a fluort, ami tönkreteheti a fogakat és csontritkulást okoz.