Valaha élt egy király, termékeny földjei voltak, a kincstár tele volt arannyal, a birodalomban lakók elégedettek és gazdagok voltak, az uralkodó nagylelkű volt.
A legidősebb fia születésekor a király annyira boldog volt, hogy úgy döntött, ezt a napot emlékezetessé teszi az alattvalói számára is, és méltóképp megünnepelték a jövendőbeli uralkodót. Egy mérleget állított fel a város főterén, és kihirdette, hogy ezen a napon mindenki ajándékot kap az uralkodótól.
Egy feltétel volt, hogy mindenki hozzon valami ajándékot a király fiának a születése alkalmából, tegye rá a mérlegre, és azzal megegyező súlyú aranyat kap cserébe. Mindenki megörült, és gyorsan körülnézett a házba, hogy mit tudna hozni ajándékba, lehetőleg olyat, hogy jó nehéz is legyen.
A mérleg egyik serpenyőjébe tették az ajándékot, a másikat pedig a király addig töltötte arannyal, míg egyenlő magasságba ért a két oldal. Egyszer csak egy töpörödött öregasszony érkezett szakadt ruhában, és egy kis csontot tett a mérlegre.
– Nem volt valami nagyobb, amit hozhattál volna? – kérdezte a király. Ez a csont annyira kicsit, hogy szinte semmi aranyat nem fogsz kapni érte.
– Ezt hoztam uram, lássuk, mennyit nyom – felelte az asszony.
Egy aranypénzt, majd kettőt, míg végül több zsák aranyat tettek a serpenyőbe, de a mérleg meg sem mozdult, nem tudta kibillenteni a kis csontot.
– Mi ez, valami varázslat? – kérdezte a király. Lassan az egész vagyonom nem lesz elég ahhoz, hogy lenyomja a csontot.
– Ez csak egy emberi csont. Amikor meghalunk, a világ összes vagyona nem lesz ahhoz elég, hogy eltűnjön a kapzsiság. Egy marék föld kell ahhoz, hogy betakarja a csontot – mondta az asszony.
Az öregasszony lehajolt, felvett egy marék földet, és a mérlegre tette, és a tányér megmozdult, és lenyomta azt az oldalt, amelyiken a csont volt.
