Egy Chile-i örökbefogadott férfi most arra készül, hogy kapcsolatba lép a biológiai szüleivel és ezáltal bővíti a már meglévő családját. Tyler Graf sorsát a kormány írta meg, amikor egy döntés következtében egy amerikai családnak adták őt örökbe.
Tyler mára már egy sikeres, erős férfi lett, aki első gyereke születésének kapcsán határozta el, hogy felkutatja a sosem látott biológiai szüleit.
„Egy nagyon szerető család fogadott örökbe. De gondoltam, miért is ne tudhatnám meg, milyen életem lett volna, ha ez nem történik meg. Tudjátok ez körülbelül olyan, mint amikor a moziban lekésed a film első 10 percét” – nyilatkozta a 38 éves férfi az ABC csatornának.

Graf a nagy feladat kapcsán pedig rövidesen kapcsolatba lépett a Hijos y Madres del Silencio nevezetű társasággal, akik a gyerekcsempészet és az illegális adoptálás ellen dolgoznak már hosszú évtizedek óta Chilében.
Tyler szinte minden információt átadott a szervezetnek az örökbefogadás előtti időkről. Temuco városában született és szinte rögtön a születése után „illegálisan átadták őt egy amerikai családnak.” Tyler vér szerinti szüleinek pedig azt mondták, hogy a gyerek elhunyt rögtön a születése után.
„El sem tudom képzelni, hogy mit élhetett át édesanyám, amikor azt mondták neki, hogy meghaltam.”
A BBC által nemrég nyilvánosságra hozott jelentés alapján az 1980-as években, az Augusto Pinochet rezsim során gyerekek ezreit vették el így a vér szerinti szüleiktől azért, hogy ilyen módon próbálják meg felszámolni az országon uralkodó mérhetetlen szegénységet. Akkoriban szinte minden szerv részese volt ennek: a kórházak, az ügyvédek, a rendőrség és a nemzetközi adoptáló ügynökségek is.
Graf egy DNS teszt után tudta meg, hogy Chiléből származik és nem is volt kérdés, hogy rögvest nekilát felkutatni a vér szerinti felmenőit.
A kezdeti nehézségek ellenére Graf rövidesen találkozott a vér szerinti rokonaival. A vér szerinti édesanyja, Hilda Quezada Godoy sikítani kezdett örömében, a nagy találkozás napján.

„Egyszerűen sikítani akartam. Rengeteget kérdeztem tőle. Érdekelt, hogy kapott-e meleg ételt, volt-e, ahol lakjon és hogy szerették-e őt” – mondta édesanyja.
A találkozót egy újságíró hozta össze, aki ezzel 30 évnyi kételyt sepert a szőnyeg alá.
„Ilyen ölelést még életemben nem tapasztaltam” – mesélte Graf. „Ott hagytak bennünket egymás karjaiban, mi pedig sírva öleltük egymást hosszú perceken át.”
A férfi, most mindkét családjával tartja a kapcsolatot.
„Nem akarom megbántani az örökbefogadó családomat, de a vér szerinti családom iránt érzéseimet nem lehet megmásítani, de szerencsére a kettő most remek egyensúlyban van.”