Ferenc pápa vasárnap határozott felhívást intézett a nemzetközi közösséghez, követelve a Gázai övezetet érő izraeli bombázások azonnali beszüntetését, valamint a párbeszéd újraindítását az összes túsz kiszabadítása érdekében – számolt be róla az AFP.
A pápa a vasárnapi angelusi imájában hangsúlyozta a tűzszünet szükségességét, és rávilágított a térségben uralkodó súlyos humanitárius helyzetre.
„Elszomorít az intenzív izraeli bombázások újrakezdése a Gázai övezetben, amelyek oly sok halottat és sebesültet okoztak” – fogalmazott a szentatya.
„Azt kérem, hogy a fegyvereket azonnal csendesítsék el, és legyen bátorság a párbeszéd folytatásához, hogy minden túsz kiszabadulhasson, és végleges tűzszünet jöjjön létre” – tette hozzá Ferenc pápa, aki több mint öt hetes kórházi kezelés után vasárnap délután tért vissza a Vatikánba.
A pápa kiemelte, hogy „a Gázai övezetben a humanitárius helyzet ismét nagyon súlyos, és a konfliktusban részt vevő felek és a nemzetközi közösség sürgős elkötelezettségét követeli.”
Közben az izraeli hadsereg vasárnap offenzívát indított a Gázai övezet déli részén található Rafah városában, és felszólította a lakosság egy részét az evakuálásra. Ezzel egy időben tovább folytatja hadműveleteit a terület északi részén is, mindössze öt nappal azután, hogy véget ért a Hamásszal kötött tűzszünet.
A hadműveletek újrakezdése – amely a gázai polgári védelem jelentése szerint kedd óta több mint 520 halálos áldozatot követelt – egybeesik az Irán-barát Hezbollah elleni újabb izraeli légi csapásokkal Libanonban.
Az izraeli hadsereg vasárnap arról is tájékoztatott, hogy elfogott egy rakétát, amely Jemenből érkezett.