A fenntartható városi fejlődés a jövőben (inkább igencsak közeli jövőben) még több nyersanyagot, táplálékot fog felemészteni, amit a nagyléptékű városiasodás miatt lassan képtelenség lesz fenntartani. A kínaiak felismerték a problémát, és egy sci-fi-be illő megoldással álltak elő.
Függőleges, egymásra épülő farmokkal – avagy inkább kertekkel – szeretnék kompenzálni a termelést a kínai mérnökök, akik szerint a földön a jövőben nem fog a rendelkezésükre állni elegendő terület ahhoz, hogy a társadalom igényeit ki tudják elégíteni. Ha nem fejlesztenek, súlyos környezeti pusztításra vannak utalva annak érdekében, hogy a mezőgazdaság ki tudja szolgálni őket.
A francia Vincent Callebaut Architects vállalat tálalta a kínai problémára született megoldást, melynek neve Farmscraper – Asian Cairns, és Shenzhen városába telepítenék elsősorban. Ahogy a képeken is látható, hat magas torony venné át a helyét a talajközeli farmoknak, lényeges területet spórolva ezzel meg.
„Az Asian Cairns projekt egyelőre egyedinek számít, de sokoldalú: multifunkcionális, multikulturális és ökologikus egyszerre. Egy intelligens városi termelés prototípusa, amely környezetbarát, korszerű, és biotechnológián alapul. Teljesen összhangban van azzal az elképzelésünkkel, miszerint a városokat öko-rendszerekké alakítanánk, ahol a lakónegyedek kvázi az erdőben lennének, és a lehető legtöbb termék újrahasznosíthatóvá válna”, mondta a projekt felelős vezetője.
Az elképzelés végett inkább beszéljenek a képek önmagukért:
Forrás, fotó: TreeHugger, World Architecture News








