Svájci kutatók felfedezték, hogy mi lehet a fiatalság elixírje. Az első teszteken már túl vannak, és a várható élettartam 50 százalékkal nőtt. Az egyetem szakemberei egy gén segítségével dolgoznak a forradalmi öregedésgátló kezelés megvalósításán – írja a Daily Mail.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Az első teszteket már el is végezték bogarakon, és egyes alanyok esetében az élettartam 50-60 százalékkal nőtt meg, és sokkal egészségesebbek is voltak, mint a kezelés előtt.
A lap szerint a szóban forgó gén fő tulajdonsága az egészségtelen, károsodott sejtek elpusztítása. A terápia alapja az, hogy ha sikerül minél több ilyen gént reprodukálni, akkor azok sikerrel vehetik fel a harcot az öregedéssel szemben.
„Az emberi test több trillió sejtből épül fel és az öregedés során ezek a sejtek a stressz, vagy az erős napsütés hatására számos sérülést szenvednek. Mivel egyes sejtek jóval nagyobb mértékben károsodnak társaiknál, ezért arra gondoltunk, hogy a kevésbé sérült sejtekre való odafigyelés helyes stratégiának bizonyulhat a szövetek egészségének megőrzése érdekében, megnövelve így a várható élettartamot” – mondta Eduardo Moreno kutatásvezető.
Ha beválik a svájciak elgondolása a fejlett országokban élő lakosság átlag élettartama – pl. az USA és Nagy-Britannia – 120 év lehet. Azt viszont nem tudni hogy a Daily Mail miért épp ezt a két országot hozta fel példának, hisz a szóban forgó gén a világ minden emberének szervezetében jelen van.
A világ legidősebb emberének jelenleg a mexikói Leandra Becerra Lumbrerast tartják, aki azt állítja magáról, hogy 127 éves, ám semmiféle konkrét bizonyíték nincs a valós életkorára vonatkozólag.